Gazdaság
Close up hands of unrecognizable mechanic doing car service and maintenance.

A magyarok közel fele pályaelhagyó, és a helyzet romolhat, ha megyünk tovább az orbáni úton

Kálmán Attila
Kálmán Attila

újságíró. 2018. 08. 27. 11:06

Egy felmérés szerint nagyon sokan váltanak pályát manapság, és még többen gondolkoznak ezen. Azok vannak jó helyzetben, akik az érdeklődésüknek megfelelő dolgot tanulhatnak, majd azon a területen dolgozhatnak. A munkaerőpiac vélt igényeihez hajlított oktatási rendszer – ami Orbán Viktornak, és „tettestársának", az iparkamara elnökének a központi elképzelése – viszont a jelenlegi intézkedések tükrében csak ronthat a helyzeten.

A magyar munkavállalók 44 százaléka nem azon a területen dolgozik, amelyben a legmagasabb végzettségét szerezte, ráadásul további 44 százalék aktívan gondolkodik a pályaváltáson – derült ki a Profession.hu felméréséből.

Ezek az arányok ugyan meglehetősen magasak, de a fejlett világ országainak munkaerőpiaci adataitól nem sokban különböznek. Viszont sok tanulsággal szolgálnak arra nézve, hogy a Parragh László vezette Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) az oktatást és a munkaerőpiacot központi tervvel összekötni akaró törekvései mennyire naprakészek és életszerűek.

A magas fizetésnél a személyes érdeklődés jobban a pályán tart

Először nézzük a felmérés legfontosabb számait, tanulságait! A cikk elején idézett adatok önmagában nem sokat árulnak el arról, hogy miért van ennyi valós és potenciális pályaelhagyó az országban. A kutatás számai azonban finomítják a képet, és Göröcs Lili Melinda a Profession.hu HR-vezetője is megerősített két közkeletű magyarázatot.

Egyik oldalon oka a pályaelhagyásnak, hogy az oktatási rendszer semelyik szintjén nem kapnak a fiatalok elégséges betekintést a munka világába, a normális karriertanácsadás lényegében nem létező fogalom. Így nem csoda, ha sokszor több év tanulás megy a kukába, amikor élesben szembesülnek azzal, hogy milyen a szakmájuk napi rutinja.

A másik oldalon viszont jellemző, hogy a húszas, harmincas éveikben járók szívesebben és gyakrabban váltanak munkahelyet, mint a korábbi generációk:

Sokaknak folyamatosan új ingerekre van szükségük. Zavarja őket, ha nem haladnak elég gyorsan a szakmájukban, miközben senkiből nem lesz három év alatt főnök

– mondta Göröcs Lili Melinda, és olyan kutatást is idézett, amely szerint a mostani egyetemisták jellemzően azt tartják ideálisnak, ha egy-két évet töltenek el egy munkahelyen.

Akik így gondolkodnak, azok nemcsak a munkahelyváltásokat, hanem a pályaelhagyást, azaz a különböző területek közötti váltást is könnyebben veszik. Ez már csak azért is könnyebb jelenleg, mert Magyarországon akut munkaerőhiány van. Ezért sok munkaadó nem is várja el a releváns munkatapasztalatot, képzettséget. A HR-esek is inkább azt nézik a végzettség helyett, hogy valaki mennyire akarja az adott munkát, van-e affinitása hozzá, könnyen betanítható-e. Ezek fontosabbak manapság, mint hogy valaki milyen konkrét szakmai tudást hoz az iskolából – persze vannak kivételek, elég például a különböző szakmunkákra, vagy az olyan speciális szaktudást igénylő pályákra gondolni, mint a jogászi vagy az orvosi.

A kérdőívben megkérdezték azt is, hogy milyen motivációval választotta valaki a végzettségét. A legtöbben azt válaszolták (63 százalék), hogy azért, mert az tetszett neki, az érdekelte. 13 százalék a szülei, tanárai tanácsára választott pályát, 7,5 százalék a magas fizetés reményében, 6,5 százalék kényszerből, mert csak oda vették fel, ahol végül tanult, a kitöltők 10 százaléka pedig egyéb okokat jelölt meg.

Ezeken a csoportokon belül jelentős az eltérés, hogy ki mennyire maradt a választott pályán:

  • arányaiban, és számszerűen is azok maradtak a legtöbben, akik azt csinálják, ami eleve érdekelte őket (mindössze 36 százalék pályaelhagyó közülük),
  • a magas fizetést akaróknak már 57 százaléka pályaelhagyó,
  • a szülők, tanárok nyomásának engedők 60 százaléka,
  • a kényszerpályát választóknak pedig 79 százaléka.
Waitress carrying three plates with meat dish
Fotó: Thinkstock

Összességében a pályájukon dolgozók 72 százaléka olyan, aki azt csinálja, ami érdekli, miközben mindössze 6 százalékuk olyan, aki a magas fizetés miatt választott magának hivatást. Nemenkénti bontásban az látszik, hogy a nők jellemzőbben tanulják azt, ami érdekli őket, mint a férfiak, akik pedig jellemzőbben választanak szakmát szülői, tanári nyomásra. Így adódik, hogy a férfiak között több a pályaelhagyó.

Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a megkérdezettek 44 százaléka gondolkozik pályaváltáson, akkor látszik, hogy mennyire kevesen vannak valójában, akik elégedettek azzal, amit fiatalkorukban kinéztek maguknak.

Munkahelyváltáson még többen gondolkoznak (48 százalék), és megfigyelhető trend, hogy minél idősebb generációkat nézünk, annál kevesebben töprengenek ilyesmin. A munkaterület-, vagy munkahelyváltás leggyakoribb indokának a magasabb fizetést jelölték meg (55 százalék), de sokan vágynak új dolgokra és rugalmasabb időbeosztásra is.

Azt is fontos megjegyezni, hogy az iskolai végzettség szintje is befolyásolni látszik, hogy kiből lesz pályaelhagyó. De ez azért van, mert amíg a felsőfokú végzettségűek 76 százaléka saját preferenciája szerint választott pályát, addig a középfokú végzettségűeknek már csak 61 százaléka, az alapfokú végzettségűeknek pedig mindössze 54 százaléka.

Azaz minél tovább tanulhat valaki, annál jobban a saját vágyai szerint választhat karriert is. Aztán nagyobb eséllyel marad is a választott pályán.

Baj-e a pályaelhagyás?

Ezek a száraz tények, de vajon gond-e, hogy ennyi a pályaelhagyó? Nem legyinthetünk-e erre annyival, hogy „ilyen a világ, örüljünk neki, hogy sokan az élet különböző területein is jól megállják a helyüket”?

Göröcs Lili Melinda szerint egyrészt igaz, hogy előnyös, ha egy munkavállaló több területen is alkalmazható, mert a „multifunkcionális munkaerő” kelendő. Másrészt viszont nyilvánvaló, hogy ablakon kidobott pénz – családilag és állami szinten is –, ha valaki hosszú évek alatt elsajátít egy szakmát, aztán valami teljesen mást dolgozik. Azzal ugyan lehet érvelni, hogy a tanulás során elsajátított készségek nem mennek veszendőbe, de az vita tárgya, hogy például elég-e, ha egy egyetemnek ennyi a haszna.

A munkaerőpiac sokkal gyorsabban változik, mint az oktatási rendszer

– mondta a HR-szakember, aki szerint ezért nem is csoda, hogy egy pályakezdő ritkán rendelkezik a munkaadónak megfelelő tudással. Ezért jellemző, hogy egyre többen a munkahelyükön szerzik a megfelelő ismereteket, ami szintén kedvez a pályamódosításnak. Másrészt viszont azt is magyarázza ez a munkaerőhiánnyal együtt, hogy sok munkakörbe olyanok kerülnek, akik még nincsenek készen azokra a feladatokra, amelyeket rájuk osztanak. Ezért nem ritka, hogy a tapasztaltabb munkaerő helyére egy képzetlenebb, zöldfülű valaki érkezik, ami aztán gondokat okozhat a szervezetben, viszont a munkaadó spórolhat a béreken.

Ha Orbánék így mennek tovább, csak még több pályaelhagyó lesz

Az eddig elmondottak önmagukban is tanulságosak, de súlyuk azáltal lesz igazán, ha a kormányzati akarat mellé rakjuk. A munkaerőpiac és az oktatás összehangolásának egyik központi szerve pedig az iparkamara lett 2010 után, amelynek vezetője, Parragh László azt nyilatkozta, hogy a kormány „tettestársa”.

Parragh fő elképzelése, hogy az oktatási rendszert a munkaerőpiac igényeinek megfelelően kell átalakítani, ami önmagában nem butaság, de rengeteg mindent jelenthet. Ezért a gyakorlati intézkedések tükrében érdemes ezt a gondolatot értékelni.

Mivel a munkaerőpiac gyorsabban változik, mint ahogy az oktatási rendszer tud, ezért egyértelmű, hogy nagyobb hangsúlyt illene fektetni a lexikális ismereteknél a készségek és az idegen nyelvek oktatására. Hogy ez mennyire lesz így, az a 2019 szeptemberében élesedő új Nemzeti alaptanterv ismertetése után derül majd ki.

Azt mondom, hogy a magyar iskolában mechanikusan magolnak, másodlagossá züllött a nyelvtanítás, a digitális technika oktatása

– mondta egy interjúban Parragh, tehát amennyiben van a NAT-ra ráhatása, úgy jó lehet az irány. Viszont gyakran kritizálják azzal az iparkamara elnökét, hogy szociálisan nem túl érzékenyek az elképzelései:

a jó helyzetből induló gyerekeknek megfelelő lehet a rendszer, amit vázol, viszont a lentebbről kezdőknek ugyanebben a rendszerben bezáródnak a felfelé tartó mobilitási csatornák.

Budapest, 2013. október 31.
Parragh László elnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) rendkívüli ülése után tartott sajtótájékoztatón az MKIK budapesti székházában 2013. október 31-én.
MTI Fotó: Mohai Balázs
Parragh László
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ezt Parragh sem cáfolta sosem érdemben, legfeljebb annyit mond, hogy aki tehetséges és ambiciózus, annak nyitott minden kapu. Mondja ezt úgy, hogy ő is árvává vált kétéves korában – azonban Parragh személyes példája inkább kivétel.

Négy dolog is van, ami Parragh László elképzelései közül oda vezet, hogy nehezebb lesz a felfelé lépkedés az oktatási rendszeren keresztül. Az első ilyen a tankötelezettségi korhatár 16 évre szállítása volt: látványosan megnőtt azóta a 18 év alatt lemorzsolódó diákok aránya. Erre Parragh azt szokta mondani, hogy akik így kikerülnek az iskolákból, azoknak valószínűleg nem is volt ott helyük, sőt, akadályozták a többi diákot.

A második a szakképzés átalakítása úgy, hogy a közismereti órák számát csökkentették a szakórák javára. Így a különböző középfokú oktatási formák között romlott az átjárhatóság, Parragh szerint viszont ez nem baj, amit arra alapoz, hogy egyébként is sok szakember hiányzik a munkaerőpiacról. Szerinte illúzió, hogy mindenkinek gimnáziumba kellene járnia.

Ide kapcsolódik, hogy évek óta pletykálják, hogy a kormány szeretné csökkenteni a gimnáziumi helyek számát. Miközben

egy belső, nem nyilvánosnak szánt kormányzati anyagból kiderült, hogy a szülők mégis a gimnáziumokat preferálják, és a szakiskolákba és a szakgimnáziumokba egyre kevésbé szívesen küldik a gyerekeket.

Ennek a helyzetnek lehet egy megoldása a kormány és Parragh részéről, hogy úgy variálják át a gimnáziumi felvételi rendszert, hogy a magasabbra tett lécet kevesebben tudják megugrani; ez a harmadik dolog.

A negyedik pedig, hogy 2020-tól kötelező lesz a nyelvvizsga az egyetemi felvételihez. Márpedig számos kutatásból tudjuk, hogy a jobb helyzetben levő családok gyerekei szereznek inkább nyelvvizsgákat, és ezt a társadalmi különbséget az állami oktatás nem tudja kiegyenlíteni: leegyszerűsítve, azok nyelvvizsgáznak inkább, akik megengedhetik maguknak a különórákat és a nyelvtanfolyamokat.

Mindezek úgy kapcsolódnak a pályaelhagyásról szóló kutatáshoz, hogy ha bebetonozódnak az oktatási rendszeren belül a társadalmi különbségek, akkor akiknek kevesebb lehetőségük van, azok kötöttebb pályákon érkeznek el egy szakmához.

Tehát akik szerencsésebb családi háttérből jönnek, és eljutnak a felsőoktatásig, azoknak nagyobb eséllyel az lesz a munkájuk, amit saját érdeklődésüknek megfelelően választottak, jobb eséllyel maradnak a pályájukon – és így valószínűleg elégedettebbek is lesznek az életükkel.

Persze nem csak diplomásokra van szüksége egy társadalomnak, de ha egy központi szerv határozza meg a keretszámokat – például a kiadható mestervizsgák számával, ami az iparkamara jogköre –, azzal kényszerpályára állít sokakat. Amiről korábban láttuk, hogy teljes zsákutca és a pályaelhagyás melegágya.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.