Gazdaság

Bevégeztetett a Sólyom Airways Álmos vezérének, sörösdoboz lesz belőle

Évek óta a bournemouth-i repülőtér egyik elhagyatott sarkában áll.

Angliában tartózkodó magyar spotterek fotózták le az egykori, el sem indult Sólyom Hungarian Airways festésében 2013 augusztusában Ferihegyen bemutatott Boeing 737-500-as repülőgépet Bournemouth repülőterén — írta meg az Airportal.hu.

Zbronkó Tamás 2018. augusztus 9-én készült fotóján jól látszik, milyen állapotban van a korábbi büszkeség:

IMG_5848c

A repülőgép HA-SHA lajstromjellel 2013 augusztus 18-án érkezett Ferihegyre nagy csinnadratta közepette, de még aznap este vissza is repült Bournemouthba. Bár a légitársaságnak a légijármű üzembentartói engedélyt sikerült megszereznie, a kereskedelmi járatok indításához szükséges Operating License-t soha nem kapta meg a hatóságoktól.

Vágó József, a Sólyom Hungarian Airways Kft. vezérigazgatója (k), mellette Hurtyák Róbert (b) és Lucsik János (j) tulajdonostársak az új magyar légitársaság, a Sólyom Hungarian Airways első, Boeing 737-500-as, HA-SHA lajstromjelű, Álmos vezér névre keresztelt repülőgépe előtt a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér betonján 2013. augusztus 18-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az Airportal cikke szerint a repülőgép évek óta állt a bournemouth-i repülőtér egyik elhagyatott sarkában, utóbb már hajtóművek nélkül. A repülőgép tulajdonosa a még használható alkatrészek kiszerelése és a hosszú tárolás alatt egyre rosszabb állapotba került repülőgép szétbontása mellett döntött.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik