Gazdaság

785 millióba kerül az első lépés a Debrecen-Békéscsaba-Szeged gyorsforgalmihoz

Nem siette el a döntést a NIF Zrt. – egy tavaly októberben kiírt közbeszerzési pályázatnál csak most lett meg az eredmény. A Debrecen-Békéscsaba, illetve Békéscsaba-Szeged gyorsforgalmi utak összekötésével kapcsolatos tervezési szerződés, hatástanulmány, hatásvizsgálat és engedélyeztetés összesen több mint 785 millió forintba fog kerülni.

A beruházást még 2016 októberében jelentették be, azóta tehát nem sok erőlelépés történt eddig. Lázár János azt mondta akkor, hogy a tervezett közútfejlesztési beruházások a jelentős ipari és gazdasági övezetek elérésének javítását szolgálják majd. Az eredeti terv az volt, hogy a 2×2 sávos összeköttetés kivitelezését idén kezdik el.

A tenderen két részben hirdettek eredményt.

  • A Debrecen-Békéscsaba szakasz előkészítését az ÚT-TESZT Mérnöki és Szolgáltató Kft., akik a becsült 400 millió forint helyett 437 millió forintért fognak dolgozni.
  • A Békéscsaba- Szeged gyorsforgalmi előkészítését pedig a Roden Kft. és a Tura-Terv Kft. végzi, csak ők a becsült 400 millió forint helyett 349 millióért.

A Tura-Terv tervezte többek között a székesfehérvári nyugati elkerülő út egy szakaszát, A Roden alvállalkozóként részt kapott a 9 milliárdos traim-train projektben, az Út-Teszt neve pedig például a M86 gyorsforgalmi út Szeleste-Csorna közti 41 kilométeres szakaszának a tervezéséről lehet ismerős.

Kiemelt kép Rosta Tibor / MTI 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik