Érdemes a balatonszemesi képviselő-testületi ülésről készült beszámolókat elolvasni, mert Takács József polgármester mindig képes valami váratlant mondani. A település élete Mészáros Lőrincék vasútépítésével teljesen megváltozott, ahogy arról korábban beszámoltunk, a községben a dél-balatoni sínfelújítás komoly természeti károkat okozott, ráadásul akad olyan üdülőtulajdonos, akinek nem fizetik ki a biztosító által elismert kárt. A vasútfelújítás már egy éve befejeződött, de a terület rekultivációja máig nem történt meg.
A május 7-i testületi ülésen Takács arról tájékoztatta a részvevőket, hogy két helyi nyaralótulajdonos Facebook-bejegyzései miatt 2,5 millió forint kárt szenvedett el a község. Pontosan úgy fogalmazott, hogy
épül a vasúti fénysorompós átjáró, az alapozást végzik, alakul a 7-es útra történő csatlakozás. Egészen nem fog kiérni, mert a vasút kivitelező cég levonult egyes facebookozók miatt, Tar András és Kemény Gábor jóvoltából, ami 2,5 millió mínuszt eredményezett a községnek.
A polgármester kijelentésével kapcsolatban egy helyi üdülőtulajdonostól kértünk értelmezési segítséget, aki elmondta,
nemcsak a 7-es útig nem ér majd ki az átjáró, de a vasút melletti utcákra való rácsatlakozást is csupán 20-20 méteres szakaszon csinálja meg a vasútépítők alvállalkozója, a Makadám Kft. Menet közben összerúgta az R-Kord Kft-t., a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-t és a V-Híd Zrt.-t magába foglaló konzorcium a port a szemesi polgármesterrel. Takács József pedig most a helyi közvélemény előtt a helyiek nyakába akarja varrni a történteket, mondván Facebook-bejegyzések miatt bontott szerződést az önkormányzattal a vasútépítő társaság.
Forrásunk szerint Takács állítása egyszerűen hazugság. Az egyébként tényleg kuriózum lenne, ha egy kivitelező azért nem fejezné be a munkát, mert helyiek a közösségi oldalon véleményezik a beruházást.
A nyaralótulajdonos lapunknak azt is elmondta, hogy az új felhajtó melletti üzemi árkokat is csak 20-20 méteren alakították ki, vagyis nem vezetnek sehova, főleg a vizet nem vezetik el. Az árkok normális kialakítására azért lenne szükség, mert a V-Híd Zrt. a hulladéklerakó létesítése közben mindent ledózerolt, az árkokat is betemette, de az eredeti állapotot sem ők, sem az önkormányzat nem hajlandó visszaállítani.
Az RTL Klub már tavaly júliusban beszámolt arról, hogy a felújított szakaszon csaknem 2 kilométeren át egyetlen gyalogos átjáró sincs, legutóbb pedig a Népszava írt a szemesi állapotokról, akkor a lapnak egy helyi azt nyilatkozta, a polgármester családjának vendéglőjénél három átjáró is van, utána majd két kilométeren át egy sincs.
A polgármester végül valószínűnek a nagy nyomásnak köszönhetően beadta a derekát, és megállapodott a NIF-fel egy új vasúti átjáró kiépítéséről. Takács József ezt a pozitív változást így kommunikálta a testületi ülésen.
Sikerült a NIF-fel megállapodni a Csongor utcánál új vasúti átjáró megépítéséről, mert a kényelmes emberek nem tudnak 1 km-t gyalogolni.
Kár lenne túlmagyarázni, Takács kijelentése miért sértő, de feltehetően a „kényelmes” idősek, kismamák, mozgássérültek nem igazán örültek neki.