Gazdaság

Alstom-ügy: már három embert gyanúsítanak vesztegetéssel

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2018. 05. 23. 19:02

Egy negyedik személy ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.
Korábban a témában:

Már három embert gyanúsítanak vesztegetéssel az Alstom-metrókocsik beszerzésének ügyében – számol be az MTI a Pesti Srácok értesüléseire hivatkozva.

Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség egy újabb személyt hallgatott ki, így már három terheltje van az eljárásnak. Mindhármukat bűnsegédként, gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettével gyanúsítják. Egyikük sem közszereplő. Egy negyedik emberrel szemben nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.

A nyomozó hatóság 2016 szeptemberében indított büntető­eljárást a 2-es és a 4-es metróvonalra 2006-ban beszerzett Alstom-metrókocsik ügyében. Az Európai Csalás Elleni Hivatal tavaly februárban közzétett jelentése a 4-es metróberuházás kapcsán kötött Alstom-szerződésnél a teljes, 22,9 milliárd forintos támogatás visszatérítését javasolta, mert a gyanú szerint a francia cég bennfentes információkhoz juthatott, és azt felhasználva módosította ajánlatát.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2015. október 19.
Áder János köztársasági elnök (j) október 17-i hatállyal a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterré nevezi ki Rogán Antalt a Sándor-palota Tükörtermében 2015. október 19-én. Középen Orbán Viktor miniszterelnök, Haszonicsné Ádám Mária, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) főigazgatója, Altorjai Anita, a KEH Sajtóigazgatóságának igazgatója, Gróh Gáspár, a KEH Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője és Szadai Károly, a KEH főtanácsosa (j-b).
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.