Lázár János bukott a legnagyobbat az előző kormány befolyásos tagjai közül, a Miniszterelnökség leváltott ura még az új Fidesz-frakció fényképezkedésére sem ment el és a parlamenti ülésteremben is a hátsó sorba kérte magát. Lázár utalt arra, hogy még a saját pártjában is sokan szorítottak a bukásáért, és láthatóan meg is viselte a lefokozás. Úgy néz ki, hogy bizalmasainak jó része is távozik a Miniszterelnökségről. Van azonban egy ember az általa nemrég még irányított minisztérium felsővezetői közül, aki pár hónappal ezelőtt egy másik utat taposott ki magának, és már élvezi is annak előnyeit: kevésbé stresszes munkával több pénzt keres.
Palich Etelka egy volt a Miniszterelnökség másfél tucat helyettes államtitkára közül, a területi közigazgatás irányításáért felelt 2014 óta, ami kevés médiaszerepléssel járt. Tavaly ősszel aztán lemondott és célba vette a Magyar Kormánytisztviselői és Állami Tisztviselői Kar elnöki posztját. (Helyettes államtitkárként nem lehetett volna a szervezet elnöke, ezért kellett távoznia a posztról.) Az MKK elvileg érdekvédelmi szerv, alapvetően konzultációs szerepe van: amikor a kormány- vagy állami tisztviselők munkakörülményeit érintő jogszabály-módosítást tervez a kormány, ki kell kérnie a tisztviselői kar véleményét, de változtatást a szervezet maga is kezdeményezhet.
A kar decemberben tartott tisztújítást, az előző elnök a 70. évének betöltése miatt februárban távozott, év végéig ügyvezető vette át a stafétát. A minisztériumokban már jó előre szóltak a dolgozóknak, hogy Palichra kell szavazni, már a választás előtt lehetett tudni, hogy ő lesz a befutó – mesélték a 24.hu forrásai. És valóban formalitás volt a szavazás, Palich egyedüli aspiránsként elnyerte az elnöki pozíciót. Azóta az MKK-honlap tanúsága szerint több megyei kormányhivatalhoz ellátogatott, a kar pedig egynapos képzést szervezett hivatali dolgozóknak.
Palich mandátuma öt évre szól, ráadásul ha befolyásban nem is, de fizetésben mindenképpen előrelépett.
És erre jönnek még a különféle juttatások, mint a személygépkocsi, cafeteria. Hogy ez kimagasló ez a fizetés az MKK-n belül, jelzi, hogy az alelnökök, a pénzügyi ellenőrző bizottsági elnök és az etikai bizottság elnöke fejenként kap évente 150 ezer forintot, vagyis havonta 12,5 ezret, a többi, díjazásban részesülő tisztségviselő még kevesebbhez jut. (Arról nem beszélve, hogy a kormánytisztviselői karban hosszú évek óta nem volt béremelés.)
Palichnak az élettársa egy háttérbe húzódó, mégis befolyásos fideszes politikus. Varga József 2002 óta országgyűlési képviselő volt egészen mostanáig, az új parlamentben már nincs ott. Korábbana Magyarországi Cigányokért Közalapítvány elnöke volt, az Országgyűlésben nemigen vétette észre magát, a 2010-2014 közötti ciklusban csupán ötször szólalt fel, a most véget ért négyéves időszakban egyszer. Inkább a háttérből szereti mozgatni a szálakat, így is festette le a 444.hu cikksorozata, amelyben Vargát a IX. kerületi polgármester köréhez sorolták, olyannyira, hogy a kerületben 16 éven keresztül önkormányzati képviselőként dolgozó Varga Bácskai János polgármesterrel tandemben irányítja Ferencvárost, ezért aposztrofálta őt a portál a kerület láthatatlan uraként.
Nem sokkal az előtt, hogy Palichot elnökké választotta volna, az MKK megállapodást kötött a 2016. tavaszi privatizáció után a mostanra az ország második leggazdagabb emberének tartott Mészáros Lőrinc és a jegybankelnök Matolcsy György köreihez került MKB Bankkal. Így a kormány- és állami tisztviselők a bank rájuk vonatkozó kedvezményes szolgáltatásaira jogosultak, cserébe az MKB kapott 83 ezer potenciális ügyfelet. A megállapodást a Magyar Rendvédelmi Kar (MRK) is aláírta, így onnan is körülbelül ugyanennyi lehetséges ügyfél közül mazsolázhat az MKB Bank. Pár héttel előtte pedig a még állami tulajdonban levő, de szintén értékesítés előtt álló Budapest Bank kötött hasonló megállapodást a két érdekvédelmi szövetséggel. (Az MRK-nak az Erstével és a Raiffeisennel is van megállapodása.) Az MKK és az MRK tagjait megillető kezdezmények köre persze tágabb a banki szolgáltatásoknál. Olcsóbban vehetnek néhány színházba jegyeket, van megállapodás nyelviskolával, utazási irodával, biztosítótársasággal, illetve a Magyar Autóklubbal és a Renault Hungária Kft.-vel is, így kis kedvezménnyel vehetnek új autót a tagok.
Kiemelt kép: Balogh Zoltán / MTI