Közélet

Lázár János: Sokan szorítottak azért, hogy megbukjak

Érdekes dolgokat mondott a leköszönő miniszter mandátuma átvételekor.

Lázár János múlt héten vette át parlamenti képviselői mandátumát. Makóm mondott beszédet ebből az alkalomból, de az összefoglalókból kimaradt pár érdekes részlet – hívta fel a figyelmet az mfor.hu. A lap szerint Lázár kimondta, hogy a sajátjai között is volt olyan, aki annak drukkolt, hogy elbukjon az áprilisi parlamenti választáson.

Ünnepi beszédében úgy fogalmazott:

Két ciklusnyi kormányzati munka után az embernek nem csak drukkerei, hanem ellendrukkerei is vannak, házon belül és házon kívül. Főleg, ha olyan kormányinfós stílusa van az embernek, mint nekem. Sokan szorítottak tehát azért – különösen február 25-e után – hogy a választásokon megbukjak és a 2018 és 2022 közötti politikából eltűnjek. A választóknak hála, ez nem így történt. Visszatértem, maradok és küzdök tovább.

Lázár arra hívta fel a figyelmet a makói beszédben, hogy az, hogy nem lesz miniszter a negyedik Orbán-kormányban, az ő szándéka szerint történt, már múlt ősszel világossá tette, hogy a helyi ügyeket akarja képviselni.

Szerinte a következő négy évben a vidék megerősítése lesz a kormány feladata. “Sokkal több figyelmet kell szentelni a vidék Magyarországának, többet kell adni a vidéki embereknek”.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik