Belföld

Lázár János a parlamenti patkó leghátsó sorába kérte magát

Méghozzá elődje, Rapcsák András egykori „földrajzi helyére”.

Nem csupán megszakállasodásával jelzi a Fidesz választási győzelmének legnagyobb narancsos vesztese, Lázár János, hogy némi malíciával vonul ki a politika frontvonalából.

A volt kancelláriaminiszter az elmúlt két ciklusban előbb frakcióvezetőként, majd államtitkárként, 2014 óta pedig miniszterként jobbára a parlamenti patkó első sorában foglalt helyet, és bár onnan most kiszorult, aligha mondott volna neki nemet a frakcióvezetés, ha a kameraérzékenyebb második-harmadik sorban igényel helyet magának.

Ehhez képest most, úgy tudjuk,

leghátul kért széket Lázár. A gesztus pikírtségét csak kissé tompítja, hogy egykori mentora, Rapcsák András „parlamenti földrajzi helyét” nézte ki magának.

Két oka van a földrajzi jelzőnek:

  • a 2002 februárjában elhunyt korpulens Rapcsák annak idején duplaszéket kapott
  • a törvényhozás létszáma 2014-től a korábbi 386 főről 199-re csökkent, emiatt 48 millió forintért átépítették az üléstermet, a székek közel fele kikerült, a maradék részben méterekkel odébb lelt új placcra.

Várjuk, Lázár milyen, kormányinfós stílusban előadott indokokkal áll majd elő, mondjuk olyanokkal, hogy „így folyamatosan szemmel tarthatom a komplett frakciót”.

Még a múlt héten, egyéni országgyűlési képviselői mandátumának hódmezővásárhelyi átvételekor Lázár mosolyogva ugyan, de láthatóan csalódottan úgy fogalmazott:

Két ciklusnyi kormányzati munka után az embernek nem csak drukkerei, hanem ellendrukkerei is vannak, házon belül és házon kívül. Főleg, ha olyan kormányinfós stílusa van az embernek, mint nekem. Sokan szorítottak tehát azért, különösen február 25-e után, hogy a választásokon megbukjak és a 2018 és 2022 közötti politikából eltűnjek. A választóknak hála, ez nem így történt. Visszatértem, maradok és küzdök tovább.

Kiemelt kép: Kelemen Zoltán Gergely / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik