Gazdaság

Feljelentették Fóton, aki rosszul értesült és lomtalanított

Fóton május 12-ei volt az egyik idei évre meghirdetett lomtalanítási időpont, azonban a hulladékok begyűjtésével és elszállításával foglalkozó cég április 18-án bejelentette, hogy szüneteltei ezt a tevékenységét. Úgy tűnik azonban, hogy ez az információ nemigen jutott el a helyi lakosokhoz, ugyanis sokan kirakták a meghirdetett időpontra és helyre a lomjaikat. Így most szeméthegyek tornyosulnak itt-ott, írta az Index.

A város mossa kezeit, hiszen mint a portálnak nyilatkozták, ők közzétették internetes és Facebook-oldalukon is, hogy elmarad a lomtalanítás, meg a helyi újságban szintén. De külön értesítést nem küldtek a postaládákba.

Ami külön pikáns: Németh József alpolgármester ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a rendőrségen mindazokkal szemben, akik lomtalanítási hulladékot helyeztek ki a közterületre.

A szemét elszállításáról a katasztrófavédelmi megyei igazgatósággal és az FKFV Zrt. munkatársaival egyeztet az önkormányzat, akik megkezdték a helyszíni szemlét, és ígéretet tettek arra, hogy a lomtalanítási hulladékot 72 órán belül ingyen elszállítják.

Kiemelt képünk illusztráció, MTVA/Bizományosi: Róka László 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik