Az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint
Gablini Gábor, a GÉMOSZ elnöke szerint
amire számos jó európai példa van. Több nemzetközi tanulmány szerint az adók csökkentése az egyik leghatékonyabb módszer arra, hogy a kisebb károsanyag-kibocsátással bíró gépjárművek vegyenek részt a közúti forgalomban, tette hozzá.Tóth Zoltán, a lízingszövetség főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a német korlátozó intézkedések hatására a magyar utakra kerülő használt autók használhatósága és értéke rendkívüli mértékben csökkenhet néhány éven belül, ami veszteséget jelent a magyar tulajdonosoknak. A szakember megjegyezte azt is, hogy a lízingfinanszírozás lehet az egyik út a korszerűbb, még inkább környezetbarát autók irányába.
A GÉMOSZ és a lízingszövetség közleménye szerint a magyar piacon eladott új autók száma 20 százalékkal, 116 ezerre nőtt tavaly, ugyanakkor a behozott használt autókból 30 százalékkal több került forgalomba, mint újakból. A használt autók között sok korszerűtlenebb, magasabb károsanyag-kibocsátású jármű van, a külföldről behozott autók 30 százaléka 15 évesnél is idősebb volt tavaly.
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) csütörtökön szintén olyan intézkedéseket sürgetett, amelyek
Emlékeztettek arra, hogy már korábban is javasolták a gépjárműadó átalakítását úgy, hogy illetve átfogó javaslatot tettek egy környezetvédelmi alapú gépjármű adórendszer bevezetésére:Kiemelt kép: MTI / Balázs Attila