Belföld

Tarlós: Előbb-utóbb Budapestről is kitiltják a dízeljárműveket

Nem egyik napról a másikra, de hamarosan jelzést adnak ki, hogy gondolják meg az emberek az ilyen autók vásárlását.

Nemsokára Budapesten is terítékre kerül a dízelautók kitiltása – árulta el az Index kérdésére Tarlós István. A főpolgármestert azután kérdezték, hogy Rómában, Stuttgartban és Düsseldorfban is úgy döntöttek, hamarosan teljesen kitiltják a dízelüzemű járműveket a belvárosból.

Tarlós úgy fogalmazott: ki kell adni egy előzetes jelzést hamarosan, hogy gondolják meg az emberek a dízelautók vásárlását. Ám hozzátette: nem nagyon hiszik, hogy öt éven belül ez generálisan megoldható, de egy biztos, itt is bekövetkezik. Megemlítette ugyanakkor, hogy Magyarországon a jogszabályi környezet nem teszi lehetővé a dízel kocsik kitiltását, mások az autósok anyagi körülményei és a gépkocsipark állapota is.

A főpolgármester hangsúlyozta: a tiltásra fel kell készíteni a lakosságot, a vállalkozókat, jogszabályokat kell alkotni és kommunikálni a terveket. A szabályozás nemcsak az autósokat érintené, hanem sok buszt és teherautót is. Kiemelte: az első lépéseket a szmogriadó-rendelet módosításánál már megtették, a jogszabálynak két év múlva lép hatályba az a része, ami szerint szmogriadó idején bizonyos dízelek nem használhatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik