Gazdaság

Így szerzett szállodákat Mészáros Lőrinc Ausztriában

Egyszer csak eltűnt az eladóm, és megjelent egy cég. Onnantól kezdve már csak az a hír volt, hogy ugyanezé a cégcsoporté lett, amely bizonyos magyar érdekkörökhöz tartozik

– mondta a HírTV-nek az az ingatlanos, akit azzal bízott meg a Hotel Alpenblick – magyar – tulajdonosa, hogy keressen neki vevőt.

A családbarát szállodát egy osztrák vállalkozó építette, 2013-ban került magyar kézre. Az új magyar tulajdonos több százezer euróért újíttatta fel, majd két év után ő is túladott rajta – Mészároséknak. Az ingatlanértékesítő Parajdi István talált is vevőjelöltet, és amikor az ajánlat megszületett, az eladó váratlanul eltűnt. Utólag derült ki számára, hogy Mészáros egyik érdekeltsége időközben megvette a szállodát.

Mészároséknak két ausztriai szállodájáról lehet tudni. A fenti mellett egy másik osztrák szállodát már korábban megszerezett a tehetséges, egykori gázszerelő.

Az osztrák Mészáros-szállodákat üzemeltető cég először a szintén Mészáros-érdekeltségű, ma már Opus Globan Nyrt. néven működő Opimus Group Nyrt.-é volt, majd portfóliórendezés miatt átkerült egy másik Mészáros-társasághoz, a Konzum Nyrt.-hez. A négycsillagos hotelt a Buda-Cash-vagyonból építették.

A Buda-Cashhez kötődik az elmúlt évek egyik legnagyobb pénzügyi botránya: 2015 tavaszán a pénzügyi felügyelet visszavonta a Buda-Cash működési engedélyét, mert a cég több tíz milliárd forinttal nem tudott elszámolni.

A Figyelő írt előszőr arról, hogy Mészáros bizalmasa, Csík Zoltán amellett, hogy az Event-Immon keresztül üzemeltet két másik magyar szállodát, korábban megjelent a Buda-Cash tulajdonosaihoz tartozott Opimusban is. (A Figyelő cikkét sajnos nem tudjuk megmutatni, mert az új, kormánybarát tulajdonos – egy Schmidt Máriához köthető cég – elérhetetlenné tette azt.)

Kiemelt kép: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik