Gazdaság

Orbán „ajándékával” együtt is ráfizetés a rezsicsökkentés

Rosszabbul jártak a magyar háztartások, mintha a piaci árat fizették volna – a kampányban beígért 12 ezer forint csak töredéke a veszteségnek.

Bár Orbán Viktor a kampányban 12 ezer forintos egyszeri rezsicsökkentést jelentett be, ami 48-50 milliárd forintba kerülhet az államnak, a költségvetéshez feltehetően nem kell hozzányúlni. Az Index ugyanis úgy számol, hogy az elmúlt években annyi pluszbevétel halmozódott fel az állami tulajdonba került gázcégeknél, amiből ki kell jönnie a választási osztogatásnak.

A portál rámutat: csak a Magyar Földgázkereskedő Zrt-nél 50 milliárd forint halmozódott fel 2016-ban. Az állami cégek azért tudtak nyereséget termelni, mert az elmúlt években a földgáz világpiaci ára a magyarországi hatósági ár alá csökkent, és ugyanez a villamosenergia-piacra is igaz. Tehát a lakosság az elmúlt néhány évben összességében rosszabbul járt, mint ha piaci árat fizetett volna.

Az MSZP-s Tóth Bertalan becslése szerint 2013 és 2017 között átlagosan 70 ezer forinttal fizettek többet a magyar háztartások, mint amennyit kellett volna, ha az állam engedi érvényesülni a piaci árcsökkenést. Ezt a becslést azóta sem cáfolta senki, a Fidesz csak annyit reagált, hogy „ha a szocialistákon múlna, eltörölnék a rezsicsökkentést és hagynák, hogy Brüsszel és a multik döntsenek arról, mennyit fizessenek a magyar családok”.

Az elképzelhető, hogy a kormány azzal számol, hogy a lakosság számára végül pozitív lehet a mérleg, ha elkezdenek emelkedni a világpiaci árak, de végső soron mindenképpen a lakosság fizet: ebben az esetben ugyanis az állami energiacégek veszteségét a költségvetésből kell majd kipótolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik