Gazdaság

Varga örül: a NAV jóval határidő előtt kész lett az szja-bevallási tervezetekkel

A törvényben előírt határidő előtt majdnem két héttel az adóhivatal elkészült az szja-bevallási tervezetek kitöltésével, amellyel idén mintegy ötmillió magánszemélyt mentesített a legbonyolultabb adminisztrációs terhétől – tájékoztatta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn az MTI-t.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján már ügyfélkapun keresztül elérhetőek a bevallási tervezetek – jelentette be a tárcavezető. Emlékeztetett, hogy tavaly a NAV a bevallás készítésének a terhét – több mint negyedévszázados hagyománnyal szakítva – “levette az adózók többségének a válláról”. A nemzetgazdasági miniszter leszögezte: ezzel új korszak kezdődött a bevallások történetében, olyan, amelyben még söralátét sem kell.

Az e-szja projektje idén tovább bővült, egymillióval több, mintegy 5 millió tervezetet készített el a hivatal, amely “a munkáltatók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek helyett is dolgozott”. A cél az, hogy 2021-ben a vállalkozások szinte minden bevallási-tervezetét a NAV készítse el– húzta alá Varga Mihály. Az e-szja mellett a jövedékiadó-bevallások kiajánlása ebben a folyamatban szintén egy fontos állomás, hiszen ez volt az első olyan szolgáltatás, amelyet a vállalkozásoknak nyújt a hivatal.

Az e-szja programja alkalmazkodik a felhasználói szokásokhoz, így a több mint 3,2 millió – ügyfélkapuval rendelkező – magánszemély akár a mobiltelefonján, a tabletjén vagy a számítógépen is megtekintheti, illetve ha szükséges, szerkesztheti is az szja-bevallását, szögezte le a tárcavezető.

Hozzátette, hogy a kényelem, a gyors elérés és az egyszerűség mellett 2015-höz képest idén 138 tonna papírt is megtakarított a NAV az e-szja-val,  ugyanis több mint 700 ezer egységcsomaggal készült kevesebb.

Ha az így ki nem nyomtatott bevallási lapokat egymás mögé helyeznénk, akkor az 9076 kilométer hosszú lenne, elérne Budapesttől egészen Tokióig.”

A hosszú távú cél az adóhivatal papírmentessé tétele – jelentette ki a miniszter.

Azt hiszi, hogy semmi dolga nem lesz az adóbevallással? Téved!
Az adóhatóság továbbra is csak tervezetet készít, nem bevallást. A felelősség az adózóé.

Mit kell tenni a tervezettel?

Ha az adózó egyetért az szja-bevallási tervezetben foglaltakkal, akkor nem kell tennie semmit – őstermelő és áfa fizetésre köteles magánszemélyek kivételével -, május 22-én a NAV által elkészített tervezet hivatalos szja-bevallássá válik – emelte ki Varga Mihály.

A miniszter kifejtette: a bevallások legegyszerűbben az online felületen módosíthatóak, amihez mindössze egy ügyfélkapu-regisztrációra van szükség. Akinek nincs ügyfélkapuja, az még március 19-ig kérheti a tervezete postázását.

Annak ellenére, hogy a magánszemélyek 80 százalékának semmilyen további teendője nem lesz a bevallással, így az automatikusan érvényessé válik majd májusban, lehet, hogy lesz olyan, akinek a postán kapott tervezetét kell majd kiegészítenie. Az érintettek ezt egy új, “17SZJA jelű” bevallás elkészítésével és benyújtásával tehetik meg, illetve – javasolta a szakminiszter – érdemes még május 20-ig ügyfélkaput nyitni, mert így azonnal elérhetővé válik az e-szja, és a módosítás néhány gombnyomással otthonról, kényelmesen elintézhető.

Kiemelt kép: MTI/Krizsán Csaba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik