Gazdaság

Bő százezres bérszakadék tátong a látványos keresetnövekedés mögött

A tavalyi évben a keresetek megint igen látványosan növekedtek, a nettó már majdnem elérte a 200 ezer forintot országos szinten:

Felrobbantak a magyar bérek
Elég durván megugrottak tavaly év végére a bérek.

De a jelentős béremelések sem tudták eltüntetni azt a hatalmas bérszakadékot, ami az ország egyes megyéi, régiói között már régóta megvan, állapította meg az Mfor.

  • A legmagasabb átlagkereset változatlanul a fővároshoz köthető, itt havonta nettó 250 599 forintot vihettek haza a dolgozók.
  • A másik véglet Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, ahol mindössze átlagban nettó 137 747 forintból kellett megoldani a mindennapokat.

A különbség 82 százalék, vagyis ennyivel több pénzből élhettek a budapesti dolgozók a keleti megyében élőknél, ami tetemes differencia. Igaz, előző évhez képest mutatkozik némi javulás, hiszen 2016-ban még egy hajszállal 90 százalék fölé kúszott ez az arány, állapítja meg a portál.

A különbség csökkenése elsősorban annak köszönhető, hogy a Szabolcs megyei nettó egy év alatt az egyik legnagyobb mértékben, 16,3 százalékkal emelkedett, miközben a fővárosban „csak” 10,9 százalékos volt az átlagkereset-növekedés. Ebből gondolhatnánk akár azt is, hogy a keleti megyében elkezdődött a bérek felzárkózása, ám több okból is úgy vélik, korai lenne még ennek örülni. Rendesen bekavarhatott például a közfoglalkoztatás csökkentése a statisztikába.

És hogy mi várható az idei évben? Úgy tűnik, tovább vágtatnak a bérek:

Jó dolga lesz a melósnak, 350 ezernél is több lesz idén az átlagbér
Ha jól mentek volna a dolgok az országban az elmúlt sok évben, kereshetnénk havi 400 ezret is simán - ahogyan a szlovákok, csehek, lengyelek teszik. Idén is vágtatni fognak a bérek.

Kiemelt kép: 24.hu/Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik