Gazdaság

Mészáros Lőrinc gyerekei Érden építkezhetnek

Nettó 14,8 milliárd forint értékű szerződést köthetett Mészáros Lőrinc felcsúti multimilliárdos két lánya és fia tulajdonában álló Fejér-B.Á.L. Zrt. az érdi önkormányzattal különböző építési beruházásokra. A Fejér-B.Á.L. konzorciumi tagként nyerte el a megbízást, társai a West Hungária Bau Kft. és a zalaegerszegi ZÁÉV Építőipari Zrt. Előbbi tulajdonosa, Paár Attila egyik cége vette át a miniszterelnöki vejtől, Tiborcz Istvántól a közvilágítási tendereken taroló Elios Innovatív Zrt.-ben lévő, utóbb a csalás elleni hivatal, az Olaf vizsgálata miatt több mint kínossá vált érdekeltséget.

A Záév ugyancsak gyakori nyertes a közpénzes tendereken, például a legdrágább futó sportberuházás, a 190 milliárd forint költségűre becsült Puskás Stadionon is dolgozik. Közösen az ugyancsak Mészárossal összefonódott Magyar Építő Zrt.-vel.

Az érdi önkormányzat a nyertes konzorciumot négy jelentkező közül választották ki, és minden bizonnyal

ők adták a legtökéletesebb ajánlatot: a nyertes ár – 14 839 848 232, – forintra megegyezik az előre becsült értékkel.

A keretmegállapodás egész sor érdi közintézmény építésére, fejlesztésére szól:

  • Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Intézmény kialakítása. Hasznos alapterülete 4500 négyzetméter, a feladat legalább 400 adagos főzőkonyha és legalább 1 337 négyzetméter kert építése.
  • A Kós Károly Szakképző Iskola főépületének felújítása és bővítése új tantermekkel, új tornacsarnokkal és egy önálló műhelyházzal. Hasznos alapterülete 8 800 négyzetméter, a beruházás része 3006 négyzetméter kert építése sportpályával.
  • A Batthyány Sportiskolai Általános Iskola rekonstrukciója, bővítése. Az épületegyüttes központi teréhez kapcsolódóan kápolna is épül. Az intézmény hasznos alapterülete 11 535 négyzetméter (ebből 9 568 négyzetméter új építés). kialakítandó 6090 négyzetméter sportpálya, melyből 800 négyzetméter műfüves játéktér.
  • Fenyves-Parkvárosban köznevelési centrum építése. Hasznos alapterülete 12 018 négyzetméter lesz és 5 098 négyzetméter kertet építenek hozzá.
  • A Teleki Sámuel Általános Iskola rekonstrukciója. 12 tantermes gimnázium létesül, kosárlabda pálya méretű új tornaterem kialakításával. Hasznos alapterülete 5 022 négyzetméter, amiből több mint 2 ezer négyzetméter új építés. A feladat része 7 736 négyzetméter kert építése sportpályával.

Jelen állás szerint a munkák többségét versenyhelyzetben, pályázatok megnyerésével, piaci alapokon szerzi – ezt írja magáról a honlapján a Fejér-B.Á.L.

A cég folyamatosan pályázik építőipari feladatokra, a honlap szerint azért, hogy a piaci helyzetét minél jobban meg tudja szilárdítani, a legfőbb célkitűzés pedig az, hogy a piacon vezető szerepet szerezzen. A jelek szerint gyorsan halad is a cél felé, a Fejér-B.Á.L.-t 2015-ben alapították és 2016-ban már csaknem 3,3 milliárd forint árbevételnél tartott.  Közben olyan nagy közpénzes tendereken nyert, mint például a Nemzeti Lovarda felújítása, de dolgozott a felcsúti Puskás Akadémia kazánházán is. A cég minősítést szerzett nukleáris rendeltetésű épületek létesítésére, így nincs akadálya, hogy közreműködjön Paksi Atomerőmű bővítésében.

 

Kiemelt kép: A paksi atomerőmű. MTI Fotó: H. Szabó Sándor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik