Gazdaság

Szerveket fog szállítani a Rogánt fuvarozó helikoptercég, és a Mol-vezér is segíti

Több mint félmilliárd forintos közpénzes megrendelést nyert a propagandaminiszter Rogán Antalt lagziba repítő cég az Országos Vérellátó Szolgálattól (OVSZ).

A kadarkúti Fly-Coop Kft. azzal robbant be a köztudatba, hogy a Népszabadság címlapjára került, miután ez a cég biztosította a légifuvart Rogánék luxusutazásához egy celeblakodalomba.

A helikopteres cégről annyi derült ki akkor, hogy Jakab Tamás érdekeltsége, és ő azzal magyarázta a „barterfuvart”, hogy a Nakama Partners ügyfele, annak pedig Rogán Cecília a tulajdonosa. Az már kisebb feltűnést keltett, hogy idén év elején Jakab egy kormányközeli társasággal, a miniszterelnök eskütételének biztosításával ismertté vált Valton-Sec-kel gründolt közös céget.

A Fly-Coopnak egyébként igen jól sikerült az elmúlt éve: 2016-ban 511 millió forintos forgalmat csinált, többet, mint az előző három évben összesen. Most pedig egyszerre az egész éves bevételéhez fogható megrendelést nyert el, hiszen az OVSZ-közbeszerzést bruttó 571,5 millió forintos ajánlattal vitte el. Igaz, ehhez

meg kellett emelni a keretet, a vérellátónak ugyanis csak 450 millió forint volt eredetileg az anyagi fedezete, de gyorsan kerítettek hozzá 121,5 milliót.

A szerződés 12 hónapra szól, a feladat pedig donorszerv és/vagy orvoscsoport szállítása, amihez 2 darab – 2 órán belüli felszállásra képes – merev szárnyú légijárművet kell biztosítani. Alapvetően az Eurotransplant együttműködési megállapodás keretei között megvalósuló nemzetközi szervcserék gyakorlati lebonyolításában vesz részt majd a Fly-Coop. Az eredményhirdetés szövege szerint a légi fuvarozás döntően az Eurotransplant tagállamok között történik, de előfordulhat más célpont is, például Athén.

A Fly-Coop azonban – mint az ajánlatából kiderült – nincs egyedül a bizniszben. Erőforrást nyújtó szervezetként, vagyis amelyre támaszkodhat a feltételek, illetve a szerződés teljesítésében, két céget is megjelölt. Egy repülőgépet bocsát rendelkezésre jet hajtóművel az apaki Jet-Stream 2004 Légiforgalmi és Légijárműjavító Kft., egy másikat pedig turboprop hajtóművel  a péri TrustAir Aviation Kft. Ezt Túri Péter alapította még 2015-ben a HVG hetilap akkori cikke szerint a miniszterelnöki jó barát Garancsi István érdekeltségébe tartozó Garangold Investment Befektető Zrt. által kezelt Garangold tőkealap beszállásával. Az Opten friss adatai szerint némileg változott a helyzet, a TrustAir 98,99 százalékos tulaját,

a Garangold Kockázati Tőkealapot a Gran Private Equity Zrt. kezeli, ez pedig Hernádi Zsolt Mol-vezér érdekeltsége.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik