Gazdaság

Sztrájk lehet az Auchannál is

Erősödik a nyomás. Jövő kedden egyeztetnek a bérekről. A cég azt ígéri, mindent elkövet munkatársai elégedettségéért.

A Világgazdaság információi szerint legalább 20-30 ezer forint az eltérés a társaság béremelési ajánlata és a szakszervezetek követelése között. A munkavállalók szerint az áruházláncnál is komoly gond a létszámhiány. Az Auchan csaknem hétezer embert foglalkoztat. Az első, múlt pénteki tárgyaláson áttekintették a forgalmi és létszámadatokat.

A szakszervezetek szerint 10-15 százalékos a létszámhiány és az Auchannál is gondot okoz, hogy a garantált bérminimum 25 százalékos emelése a dolgozók 40-50 százalékánál csak 10-12 százalékot jelentett, mivel a béreket a korábbi pótlékok, kiegészítések nélkül emelték a törvényben előírt módon.

Nem csak a Tescónál van gond – veszélyben a karácsonyi forgalom is
A Tesco-sztrájk óta az Auchan, a Spar, a Coop, az OBI és a Praktiker üzletláncok dolgozói is a szakszervezetekhez fordultak a súlyos létszámhiány miatt.

A szakszervezetek azt szeretnék, ha a munkáltató a munkaerőpiac helyzetére is figyelne, amikor kialakítja bérstratégiáját. Az Auchan Retail Magyarország a lappal közölte, mindent elkövet dolgozói elégedettségéért, figyel alkalmazottai igényére, az elmúlt két évben csak bérfejlesztésre 2,7 milliárd forintot költött, átlagosan 24 százalékkal nőtt az az áruházi dolgozók bruttó átlagbére.

A következő egyeztetés jövő kedden lesz, ha nem közelednek az álláspontok sztrájkolni is készek a dolgozók. Korábban a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke azt mondta, az Auchannál a legforróbb a helyzet, de bízik abban, hogy nemcsak a bérek nőhetnek, hanem a létszám is. Sáling József azt ugyanakkor félőnek nevezte, hogy épp a multiláncok lesznek képesek embereket átcsábítani máshonnan, például a kisebb boltokból.

 

A Tesco és a cégnél működő szakszervezetek között október 13-án folytatódnak a tárgyalások a béremelésről és létszám bővítéséről.

A Tesco csak akkor emeli meg újra a bért, ha megegyeztek a szakszervezetekkel
Kivonulásról szó nincs. A béremeléshez a sztrájkkövetelések minden pontjában meg kell egyezni. Október 13-án folyt. köv.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik