Gazdaság

Megmozgatta a béreket a Tesco-sztrájk

Úgy tűnik, más munkáltatók is megijedtek, így már el is indultak a béremelkedések.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta, úgy tűnik, nemcsak a bérek nőhetnek, hanem a dolgozói létszám isSáling József azt ugyanakkor félőnek nevezte, hogy épp a multiláncok lesznek képesek embereket átcsábítani máshonnan, például a kisebb boltokból.

Az mondta, elindult a bérmozgás, úgy tudják, több bolthálózatnál is azt tervezik, hogy 5-10 ezer forinttal emelnek. Közölte, az Auchannál a legforróbb a helyzet, ott két héten belül indul a bértárgyalás.

Bejelentkeztek a diszkontok, a Lidl- és Aldi-dolgozók is megkerestek. Hiába jók a fizetések, kis létszámban dolgoznak. Az emberek túlterheltek, mindenkinek több munkakört kell betöltenie. Lépnie kell a Sparnak is, 12 ezer alkalmazottal ő második legnagyobb munkáltató a Tesco után az ágazatban.

Az elnök szerint folyamatosak az egyeztetések a munkáltatókkal és az alkalmazottakkal. (mti)

Tesco-sztrájk: úgy választottak időpontot, hogy duplán fájjon
Már mindenkinél ott volt a fizetés, nyugdíj, a cég pedig épp családi és sportnapot tartott Balatonbogláron. A cég 1-1,5 milliárd forintot is bukhatott két nap alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik