Gazdaság

A Tesco csak akkor emeli meg újra a bért, ha megegyeztek a szakszervezetekkel

Hétfőn délután kettőtől tárgyalt ismét egymással a brit lánc és a szakszervezetek. Hogy mi történt, és mi várható? A Tesco és a cégnél működő munkavállalói érdekképviseletek, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) között október 13-án, pénteken délelőtt 10 óra körül folytatódnak a tárgyalások a béremelésről és a munkavállalói létszámbővítésről – közölte a Tesco Global Áruházak Zrt. hétfőn az MTI-vel.

Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke az MTI-nek elmondta, hogy hétfőn abban egyeztek meg a szakszervezetek és a munkáltató, hogy nem adnak információkat a sajtónak az egyes tárgyalások menetéről vagy tartalmáról. 

Sáling József, a KASZ elnöke szintén azt közölte az MTI-vel, hogy a hétfői tárgyalásról a felek részleteket nem árulnak el, ugyanakkor azt megjegyezte, hogy hétfőn a tárgyalópartnerek:

  • a szakszervezetek sztrájkköveteléseiről, így például a béremelésről,
  • a munkavállalói létszámbővítésről és
  • a régóta a cégnél dolgozó munkavállalók anyagi megbecsüléséről egyeztettek.

A szakszervezeti vezető szólt arról is, hogy még a béremelésről sem született megegyezés. Az a helyzet ugyanis, hogy bár a KASZ korábbi közlése szerint a társaság szeptember 1-jétől, visszamenőleg bruttó 179 ezer forintra emeli a legalacsonyabb béren foglalkoztatott munkavállalók fizetését (így teljesülne az idei 25 százalékos emelés a legkisebb béreknél, mert már csak ez a 3 ezer forint hiányzik hozzá), ez azonban egyelőre még nem valósult meg. A legalacsonyabb keresetű dolgozók fizetése még mindig bruttó 176 ezer forint.

Sáling József úgy fogalmazott: a Tesco döntése értelmében csak akkor lép életbe a béremelés, ha a társaság és a szakszervezetek a sztrájkkövetelés minden kérdésében meg tudnak egyezni. Amíg nincs megállapodás, addig ez csupán egy ajánlat a cég részéről.Arról is beszámolt, hogy folytatódik a múlt hét szerdán kezdődött országos munkavállalói létszámfelmérés a Tesco áruházaiban.
Bubenkó Csaba korábban a szakszervezeti követelések közül kiemelte a 25 százalékos béremelést, a 15 százalékos létszámbővítést. A bérkövetelésről kifejtette, hogy a szakszervezetek a 2016. évi tescós bérek 25 százalékos emelkedését tartják szükségesnek, hogy a legalacsonyabb keresetű dolgozók fizetése is érje el a bruttó 180 ezer forintot.

A szakszervezeti követelések elfogadása érdekében a KASZ és a KDFSZ szeptember 8-án 16 órától 24 óráig, szeptember 9-én pedig 10 órától 24 óráig tartott országos sztrájkot a Tescónál.

Még csak most jön az igazi bérharc a Tescónál
A szakszervezet 200 ezer forintos legkisebb bért akar, ez másfél év alatt több mint 50 százalékos emelés lenne. Vizsgálják azt is, hol mekkora létszámnövelésre van szükség, de közben kisebb leépítés is lehet a központban.

Kivonulásról szó nincs!

A 24.hu megkeresésére a KASZ Tescó-alapszervezet vezetője, Karsai Zoltán is mindössze annyit mondott: a szakszervezet nem látja semmi jelét annak, hogy a Tesco ki akarna vonulni. A kivonulási hírt egyébként hétfőn az áruházlánc is cáfolta.

A munkavállalókat megijesztette ez a hétfői esetleges kivonulásról szóló Magyar Idők hír, ezért is hangsúlyozta Karsai, hogy erről nincs szó. Egyébként szerinte akkor sem fenyegetné semmi veszély a munkavállalókat, ha mégis kivonulásról lenne szó. Hiszen egy profittermelő egységet bezárni semmi értelme. Legfeljebb az eladás jöhetne szóba. És ha mégis eladnák, akkor is ugyanúgy szükség lenne a dolgozókra. De eladásról sincs szó. Megismételte:

a szakszervezet nem tud semmi olyan tárgyalásról, egyeztetésről, ami a kivonulás irányába mutatna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik