A Magyar Idők – névtelen londoni forrása alapján – azt írta, hogy kivonulhat a Tesco hazánkból, és jövőre a négy kelet-közép-európai leányvállalatot összefogó Tesco Europától is megválhat, ha dolgozói kitartanak követeléseik mellett, sztrájkokkal tizedelik a napi bevételeket.
Megkérdeztük a brit láncot, mi igaz ebből. A Tescótól a következő választ kaptuk:
A Tesco továbbra is elkötelezett, hosszú távú és fenntartható magyarországi és közép-európai működés mellett.
Vagyis kivonulásról szó nincs. Mint ahogy 2014-ben és 2016-ban sem volt igaz ez a hír.
Hétfőn folytatják a tárgyalásokat
Hétfőn délután 2 órakor folytatódnak a tárgyalások a béremelésről és a munkavállalói létszámbővítésről a Tesco és a társaságnál működő érdekképviseletek, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) között.
A Tesco Global Áruházak Zrt. a múlt héten hétfőn juttatta el a szakszervezetekhez az általuk korábban kért béremelésre és a létszámra vonatkozó jelentést. A KASZ korábban arról számolt be, hogy a Tesco a szakszervezeteknek eljuttatott jelentés szerint elfogadja a béremelésre vonatkozó követeléseket és szeptember 1-től visszamenőleg bruttó 179 000 forintra emeli a legkisebb keresetű munkavállalók bérét. A Tesco idén Szeptembertől amúgy is emelte a bért, de első körben csak 176 ezer forintra. Emlékeztetőül: tavaly félévkor még 129 ezer forint volt a legkisebb bér az áruháznál.
Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke korábban azt közölte, hogy “a Tesco által átküldött jelentésben a KDFSZ szerint a szakszervezetek 15 százalékos létszámemelésre vonatkozó sztrájkkövetelése nem teljesül”.
A hétfői tárgyalás eredményét vélhetően befolyásolja majd a Tesco országos szintű munkavállalói létszámfelmérése, ami szerdán kezdődött egy dunántúli megyeszékhelyen és célja, hogy boltméretekre és -típusokra lebontva meghatározza a megfelelő színvonalú szolgáltatáshoz szükséges minimális dolgozói létszámot.
Karsai Zoltán, a KASZ sztrájkbizottsága elnökének korábbi beszámolója szerint az átvilágítási sorozat tapasztalatai hatással lesznek a szakszervezetek által javasolt létszámbővítésre, hiszen ennek fényében kapnak pontos képet az áruházláncban uralkodó állapotokról, a munkavállalók létszámáról és leterheltségéről.
Bubenkó Csaba korábban a szakszervezeti követelések közül kiemelte a 25 százalékos béremelést, a 15 százalékos létszámbővítést. A bérkövetelésről kifejtette, hogy a szakszervezetek a 2016. évi tescós bérek 25 százalékos emelkedését tartják szükségesnek, hogy a legalacsonyabb keresetű dolgozók fizetése is érje el a bruttó 180 ezer forintot.
A szakszervezeti követelések elfogadása érdekében a KASZ és a KDFSZ szeptember 8-án 16 órától 24 óráig, szeptember 9-én pedig 10 órától 24 óráig tartott országos sztrájkot a Tescónál. A sztrájkkészültség még jelenleg is fennáll.