Gazdaság

Mészáros bajszát húzgálja a GVH a balatoni kempingek ügyében

Ugyan a GVH korábban rábólintott a BLT Group tulajdonszerzésére, de túl hamari volt a cég, ezért eljárás indult ellene. Ez azonban még nem jelent büntetést.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Balatontouristot megszerző BLT Group Zrt.-vel szemben az összefonódás idő előtti végrehajtásának gyanúja miatt – közölte a GVH hétfőn.

A BLT Group irányítást szerzett a Balatontourist-csoportba tartozó több vállalkozás felett, az így létrejött összefonódás vizsgálatára a GVH versenyfelügyeleti eljárást indított.

A felmerült információk alapján feltételezhető, hogy a BLT Group már a GVH összefonódással kapcsolatos döntése előtt megszerezte az irányítási jogokat, így megsértette a versenytörvényben szabályozott, a bejelentésköteles összefonódásokra vonatkozó végrehajtási tilalmat.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette.

Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A törvény szerint az eljárás lefolytatására biztosított időtartam hat hónap, ami egy alkalommal két hónappal hosszabbítható meg. Korábban a GVH amúgy áldását adta arra, hogy a BLT Group bevásárlásai nem csökkentik a versenyt a piacon.

A Mészáros Lőrinc Fidesz-közeli, roppant sikeres üzletemberhez kötődő Konzum Nyrt. résztulajdonában álló BLT Group Zrt. április közepén jelentette be, hogy felvásárolta a legnagyobb balatoni turisztikai vállalatot. A Balatontourist saját üzemeltetésben, illetve franchise rendszerben 106 hektáron 12 tóparti kempinget működtet a Balaton körül. A társaság saját tevékenységéből származó árbevétele 2016-ban meghaladta az 1,7 milliárd forintot.

Nem csoda, hogy Mészáros Lőrinc bevásárolt a Balatonon, ötmilliárdot szán az állam kempingfejlesztésre
A kempingek most egy olyan ember kezébe kerülnek, aki korábban annak az SCD-csoportnak volt a vezérigazgatója, amely megpecsételte a vízparti területek sorsát.

Frissítés: Nem úgy van az az eljárás

Az MTI pár pontban hibázva közölte le a GVH eljárását a Konzum Nyrt. sajtóügynöksége szerint. Azt írták lapunknak, a bejelentési űrlap nem felelt meg az előírásoknak, ezért indított voltaképp eljárást a GVH, amit már le is zárt. A végrehajtási tilalomról azt írják, “ezt a versenytörvény 2017. január 15-e óta hatályos szabályai szerint a GVH külön versenyfelügyeleti eljárásban vizsgálja meg.”

Tehát a GVH formai okokból vizsgálódott, korábban megállapította, hogy a tranzakció nem csökkenti a versenyt (ahogy fentebb írtuk), a tranzakció lezártulhához pedig már hozzájárult a versenyhivatal. Íme a GVH közleménye a történtekről.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik