Gazdaság

Most már tényleg Mészárosé lehet a fél Balaton

Szerdán a Gazdasági Versenyhivatal közzétette döntését a pár hónappal ezelőtti Mészáros-tranzakcióval kapcsolatban – figyelt fel az Mfor.hu. Ahogy korábban mi is beszámoltunk, a BLT Group Zrt. (melyben a Konzum Nyrt. kisebbségi tulajdonos) felvásárolta a legnagyobb turisztikai vállalatot, a Balatontourist csoportot.

Ennek eredményeként hozzájuk kerül mintegy 12 vízparti kemping, ahol tavaly 183 ezer vendég fordult meg, csoportszinten 1,7 milliárd forintos árbevételt generálva. Ekkora tranzakcióhoz persze kell a Gazdasági és Versenyhivatal áldása is, amit még júliusban kértek meg:

Tizenkét kempingre teszik rá a kezüket Mészárosék
A Gazdasági Versenyhivatal áldását kérték az üzletre.

És most már ez is megvan, a GVH megállapította, hogy:

A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa megállapítja, hogy a BLT Group Zrt.-nek a BALATONTOURIST Idegenforgalmi és Kereskedelmi Kft., a BALATONTOURIST CAMPING Szolgáltató Kft., valamint a Balatontourist Füred Club Camping Szolgáltató Kft. feletti közvetlen egyedüli irányításszerzésével megvalósuló összefonódás nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt az érintett piacon.

Korábban pedzegettük a lehetséges mögöttes okokat is:

Nem csoda, hogy Mészáros Lőrinc bevásárolt a Balatonon, ötmilliárdot szán az állam kempingfejlesztésre
A kempingek most egy olyan ember kezébe kerülnek, aki korábban annak az SCD-csoportnak volt a vezérigazgatója, amely megpecsételte a vízparti területek sorsát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik