Gazdaság

A Jobbik új nyugdíjrendszert ígér

sneider tamás roy (sneider tamás, roy)
sneider tamás roy (sneider tamás, roy)

A Jobbik egy teljesen új nyugdíjrendszer bevezetését tartja szükségesnek, amelynek része egyebek mellett a differenciált emelés és a nyugdíjplafon.

Sneider Tamás (nyitóképünkön), az ellenzéki párt alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján egy felmérésre hivatkozva azt mondta: az elmúlt két évben összességében romlott a nyugdíjasok helyzete, az elmúlt 27 év gazdaságpolitikája pedig szerinte csődöt mondott.

A politikus merevnek tartja a jelenlegi nyugdíjrendszert. Ehelyett azt javasolja, hogy mindenki a számára megfelelő időpontban mehessen nyugdíjba, a korhatárt pedig ne kelljen kötelezően alkalmazni. Jónak nevezte a részleges nyugdíj lehetőségét is, amelyben a munkavállalók először 6, majd 4 órás műszakokat vállalva, fokozatosan lépnének ki a munkaerőpiacról, részt vállalva a fiatalok képzésében.

Sneider Tamás azt is javasolta, hogy az alacsonyabb nyugdíjak magasabb százalékkal emelkedjenek. A nyugdíjplafon visszaállítását sürgette, bírálva, hogy létezik 2 millió forintot meghaladó állami “luxusnyugdíj” is.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik