Gazdaság

Újra belengették a vasárnapi boltzárat a kereskedelmi dolgozók

zarva(210x140).jpg (Array)
zarva(210x140).jpg (Array)
Elismerik, hogy megosztja a vásárlókat, de kiszámíthatóbb életet akarnak.

Visszahoznák a vasárnapi boltzárat a kereskedelmi dolgozók. Újabb aláírásgyűjtésbe kezdtek, szeretnék, ha az érdekvédők kezdeményeznék a kormánynál: vegye fontolóra a vasárnapi munkavégzés tilalmának újbóli bevezetését a kiskereskedelemben.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke, Bubenkó Csaba a Magyar Időknek azt mondta: igaz, hogy a vásárlókat megosztotta az áruházak bezárása a hét utolsó napján, de a korlátozás nem okozott veszteséget a kereskedőknek, a dolgozók pedig kiszámíthatóbb életet élhettek és kevésbé voltak leterheltek.

A KDFSZ levelet írt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek, amit a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) is aláírt. Azt szeretnék, hogy a kormány közvetlenül avatkozzon be a piaci folyamatokba. A KASZ alelnöke, Buday Pálné elmondta: támogatják a kezdeményezést, hogy a kormány közreműködésével rendezzék a dolgozók helyzetét a nagyáruházakban, ahol a versenyképesnek nem nevezhető bérek és a folyamatos munkaerő-elvándorlás miatt kritikus a helyzet.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára azt mondta, nyitottak a szakmai egyeztetésekre a kormánnyal, de a munkaerőhiány az egész nemzetgazdaságot sújtja, a megoldására nem lehet egyetlen ágazatban külön intézkedéseket hozni. Vámos György szerint a járulék- és adócsökkentés folyamata nagyon kedvező irány, de további lépések szükségesek a munkaadók javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik