Belföld

Visszatérhet a vasárnapi boltzár

Megvalósulhat a munkavállalóknak havonta járó két szabad hétvégéről szóló elképzelés – írja a Magyar Idők. A lap szerint az áruházláncok hajlanak a megegyezésre, információik szerint pedig ennek nagyobb esélye van, mint a vasárnapi bérpótlék kétszeresére emelésének.

A Tesco egyik középvezetője arról beszélt, hogy csak a piaci verseny kényszeríti rá az áruházláncokat a vasárnapi üzemeltetésre, több áruházukban viszont ez nem éri meg a munkaerőhiány miatt, ezért ha kiterjesztenék a kötelező pihenőidőt, még több boltjuk úgy döntene, hogy inkább lemond a vasárnapi bevételekről és bérköltséget spórolnának meg. Így nem lenne akkora teher a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Miniszterelnökség közös, pihenőidőre vonatkozó elképzelése.

A lap úgy tudja, a nap fogyasztási cikkeket kínáló jelentősebb üzletláncok egyetértenek a kérdésben.

A javaslat szerint a jövőben a kötelező szabad vasárnap helyett a kereskedelmi dolgozóknak havonta két teljes hétvégét kellene pihenésre biztosítani. A rendelkezés miatt a cégek rá lennének kényszerítve arra, hogy új munkaerőt alkalmazzanak, mivel csak így tudnák kiadni a megduplázott pihenőidőt jogszerűen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik