Gazdaság

Így is lehet: Szegeden 600 felújított önkormányzati lakást adnak ki szociális alapon

ingatlan (ingatlan)
ingatlan (ingatlan)

Szegeden három év alatt hatszáz önkormányzati lakást újítanak föl és adnak bérbe pályázati úton, a piaci ár harmadáért rászoruló családoknak – közölte Botka László (MSZP) polgármester pénteken a csongrádi megyeszékhelyen.

A polgármester közölte, az önkormányzati tulajdonú üzlethelyiségek bérbeadásából származó bevételét visszaforgatva tavaly a város 204 önkormányzati bérlakást újított föl. Idén 220 ilyen ingatlan rekonstrukciója történik meg, jövőre pedig 200 lakásét tervezik. Így három év alatt 600 rossz állapotú vagy korábban visszaadott bérlakás újulhat meg.

A módosított rendelet szerint:

  • a pályáztatás során 70 százalékos súllyal veszik figyelembe a szociális szempontokat,
  • kiemelten vizsgálják a gyermekek számát,
  • pluszpontokat kapnak a tartósan beteg,
  • fogyatékkal élő,
  • korábban állami gondozott pályázók.

A jelentkezőket pontszám szerint rangsorolják, akik ebben a sorrendben választhatnak a meghirdetett lakások közül – ismertette a politikus.

Az országban több tízezer önkormányzati lakás áll üresen, egy állami támogatással megvalósuló bérlakás felújítási program indulásával sok rászoruló család lakhatását lehetne megoldani

– mondta Botka László.

A lengyelek pont az ellenkezőjét csinálják a lakásépítésekkel, mint mi
Nagyszabású, olcsó bérlakásépítési programot jelentett be a lengyel kormány a szegényebbeknek.

Joób Márton (MSZP), az önkormányzat szociális bizottságának elnöke elmondta, Szegeden jelenleg 3700 család él szociális bérlakásban. A rendeletmódosítás nyomán a jelentkezőknek nem kell pályázati díjat fizetniük.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik