Közélet

„Baráti áron”, átláthatatlanul ad ki lakásokat a Várban az önkormányzat

A képviselők is csak öt év után, a szerződések meghosszabbításakor tudhatják meg, hogy ki és mennyiért bérel.

Átláthatatlanul, a piaci ár töredékéért ad ki bérlakásokat az I. kerületi önkormányzat – írja az Index. Mivel a lakásbérleti pályázatok intézése a polgármester egyszemélyi joga, az önkormányzati képviselők is csak öt évvel később, a szerződések meghosszabbításakor tudhatják meg, kik lakhatnak a piaci ár töredékéért a Várban.

Nyár közepén készült előterjesztés arról, hogy a képviselő-testület újabb öt évvel hosszabbítsa meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetőjének lakásbérleti szerződését. Ekkor derült ki, hogy a Mátyás templom melletti 86 négyzetméteres lakást 98 ezer forintért bérli, miközben

ennek több mint négyszereséért adnak ki lakásokat a környéken.

A Párbeszéd képviselője, V. Naszályi Márta az Indexnek azt mondta: a szokásos ügymenet az, hogy a testület mellé a semmiből beesik egy határozati javaslat, hogy bizonyos önkormányzati ingatlanokra meghatározott induló árral írjanak ki bérleti pályázatot, de emögött nincs indoklás, előzmény és számítások. A beérkező, zárt borítékos licitekről a négy önkormányzati bizottság elnöke – három fideszes és egy MSZP-s – dönt, nem nyilvánosan.

Az Index szerette volna megszólaltatni a bizottsági elnököket is a pályázatokról, ők azonban nem akartak nyilatkozni. A bizottsági elnökökből álló bírálótestület egyébként hivatalosan nem létezik, a bérbeadási rendeletben és az önkormányzati szmsz-ben sincs róla szó – ezen dokumentumok szerint a polgármester határozza meg a pályázatok adminisztratív szabályait, kiírási feltételeit, elbírálási szempontjait is.

A lejáró szerződések meghosszabbítása kapcsán derült ki többek között az is, hogy az önkormányzat volt pénzügyi igazgatója 60 ezer forintért bérel egy 52 négyzetméteres lakást. Korábban pedig már kiderült, hogy Nagy Gábor Tamás polgármester 2013 óta havi 81 ezer forintot fizet egy 71 négyzetméteres ingatlanért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik