Gazdaság

Donald Trump napelemes falat szeretne a mexikói határra

Mint arról beszámoltunk, Donald Trump amerikai elnök januárban elrendelte a fal építését a mexikói-amerikai határon. Eredetileg azt szerette volna, hogy a mexikóiak fizessék ki az építkezés teljes költségét, de természetesen ennek a módját nem sikerült megtalálnia.

Trump most azzal az ötlettel állt elő, hogy a falra napelemeket kellene szerelni, amelyek kitermelnék a fal építési és fenntartási költségeinek egy részét.

A Business Insider cikke szerint Trump még június 6-án republikánus képviselők egy csoportja előtt dobta be az ötletét azzal, hogy “így Mexikónak sokkal kevesebbet kellene fizetnie”.

A lap által megszólaltatott amerikai napelemgyártó cégek természetesen lelkesednek az ötletért. Szerintük ez újabb lendületet adna az amerikai megújuló-energia iparnak. Úgy vélik, a napelemes fal 20 év alatt kitermelné az építkezés költségének nagyobb részét.

Az egyik cég már el is készítette a terveit, mutatjuk: 

Az amerikai-mexikói határ egyébként majdnem 3200 kilométer hosszú, jelenleg egy 1050 kilométeres szakaszt véd kerítés vagy fal.

Trump szerint a fal megépítése 4-10 milliárd dollárba (csaknem 1200-3000 milliárd forintba) fog kerülni, de építészek és mérnökök ennél sokkal többre becsülik a költségeket. A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) szaklapja például azt írta, hogy 1609 kilométernyi fal építési költségei 27 és 40 milliárd dollár (mintegy 8100 és 12000 milliárd forint) között mozoghatnak.

Egyelőre nem tudni, mikor kezdik az építkezést, hiszen az idei költségvetés tervezetéből egyelőre kimaradt a fal költsége. Korábban John Kelly amerikai belbiztonsági miniszter azt mondta, hogy két éven belül felépül a fal az amerikai-mexikói határon.

Kimaradt az ezer milliárd dolláros költségvetésből Trump mexikói fala
A legnagyobb viták az egészségbiztosítási rendszer finanszírozása miatt voltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik