Gazdaság

Felpörgött az építőipar is, sorra alakulnak a cégek

Közel 1000 céget alapítottak 2017. első negyedévében. Nem csak a cégalapítások, de a termeléshez kapcsolódó összes mutató is szépen alakult, és ez még akkor is igaz, ha a 2016-os év bázis év nagyon gyenge volt. Közel 3 éves stagnálás ért véget ezzel a szektorban.

 

„Közel 1000 céget alapítottak építőipari vállalkozók 2017. első negyedévében, ezzel véget vetve egy jó három éves cégalapítási stagnálásnak” – mondja Hitzinger Anna, az Opten céginformációs elemzője.

Nemcsak a cégalapítások száma, de a termeléshez kapcsolódó összes mutató is szépen alakul. Már a január is kiemelkedő volt a 2016-os adatokhoz képest, de februárban gyakorlatilag az összes építménycsoportban nőtt a termelés, a szerződésállomány és az új szerződések volumene is az előző évi bázishoz viszonyítva. A termelési számokhoz azért hozzá kell tenni, hogy a 2016-os bázis nagyon alacsony volt, és a jelenlegi termelés még a 2010-es szintet sem éri el. Pozitív jelenség azonban, hogy már nemcsak a központi infrastruktúra beruházások húzzák az ágazatot, hanem a piaci folyamatokhoz egy fokkal erősebben kötődő épületépítési projektek is.

Az építőipar mindig is kilógott a hazai trendek közül, hol pozitív, hol negatív értelemben, és nincs ez másképp a friss adatokat vizsgálva sem. Míg a cégalapítások száma országos szinten stagnálni látszik, addig az építőipar nemcsak magához képest, de az országos trendekhez képest is kiugrót produkált az első negyedévben

– mondja az Opten szakértője.

Építőipari cégalapítások negyedévenként:

Időszak Összes cég (db) Cégalapítások száma (db)
2014. II. negyedév 58 215 640
2014. III. negyedév 57 566 681
2014. IV. negyedév 56 879 752
2015. I. negyedév 56 094 691
2015. II. negyedév 55 136 642
2015. III. negyedév 54 012 647
2015. IV. negyedév 53 365 729
2016. I. negyedév 52 422 818
2016. II. negyedév 51 839 819
2016. III. negyedév 51 000 709
2016. IV. negyedév 50 400 741
2017. I. negyedév 50 126 955

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik