Gazdaság

Hatalmas startup fesztivál lesz Budapesten, bárki benézhet a Prezi irodájába

prezi (prezi)
prezi (prezi)

Már csak egy hónapot kell aludni, és hamarosan megnyílnak a legmenőbb budapesti startupok irodái. Az eseményre kétnapos, hatalmas startup fesztivál keretében kerül sor április 20-21-én, amit úgy hívnak, hogy Startup Safary.

Közel 200 cég irodája nyílik meg diákok, álláskeresők, váltásra kész szakemberek, szülők és az innovációra kíváncsiak előtt a főváros különböző pontjain. A szervezők közös reggeliket, irodatúrákat, kötetlen szakmai beszélgetéseket ígérnek a munkatársakkal. Lesznek képzések, előadások, workshopok is, és este bulik vezetnek be ebbe a világba.

Aki tehát kíváncsi, hogyan, milyen környezetben dolgoznak a világszínvonalú magyar startupok dolgozói Budapesten, semmiképpen ne hagyja ki a lehetőséget! Az eseményről a 24.hu is tudósítani fog.

Mi az a Startup Safary?

Berlinből 2012-ben indult kezdeményezés, melynek célja a startup világ megismertetése a szélesebb közönséggel illetve a piaci szereplők közötti kapcsolatok bővítése. A cégek egy vagy két napra kinyitják kapuikat az érdeklődők előtt, és programokat szerveznek szakmabelieknek, potenciális befektetőknek, álláskeresőknek, pályaválasztás előtt állóknak. A Startup Safary-t eddig Európa több mint tíz városában rendezték meg Párizstól Athénig. Budapesten tavaly tartották az első ilyen eseményt közel 3 ezer résztvevővel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik