A Budapesti Olimpiáért Mozgalom (BOM) lesz a jövőben a Budapesti Olimpia lángjának őrzője mindaddig, amíg a főváros mindenkori vezetése nem dönt úgy, hogy itt van az ideje előkészíteni egy újabb pályázatot és harcba szállni az ötkarikás játékok megrendezéséért – közölte a vezetőségi döntést a szervezet pénteken.
A közlemény szerint egy ilyen lépésre
A BOM a 2019-ig terjedő időszakra két feladatot tűzött ki magának. Egyrészt elkészít egy olyan elemző anyagot, amely összegyűjti az olimpiai pályázattal kapcsolatos tapasztalatokat és felhalmozott tudást az elmúlt másfél évtizedre vonatkozóan. Ez a későbbiekben útmutatásul szolgálhat a jövő kormányainak és a főváros vezetőinek egy sikeres olimpiai kampány elindításához. Ennek a munkának a koordinálására a BOM vezetése Mizsér Attilát kérte fel, aki a 2024-es pályázat sportszakmai vezetője volt, és aki most a civil szervezet szakmai igazgatójaként fog tovább dolgozni. Az alapítvány elnöksége a lakossági kommunikációs oldalt Gundel Takács Gábor szóvivői kinevezésével kívánja megerősíteni.