Belföld

Mizsér Attila: A politika padlóra küldte az olimpiai mozgalmat

Korábban a témában:

Egy népszavazással nincsen semmi baj. Demokráciában élünk, bárkinek joga van kezdeményezni ilyen dolgokat

– mondta Mizsér Attila, a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. sportigazgatója a Magyar Nemzetnek.

Mizsér azt mondta, nem félt egy potenciális népszavazástól. Hozzátette, egy sportember számára nem út a feladás, viszont a politikában igen.

Mást tanít az embereknek a sport, mint a politika. A magyar ember győztes lehetett volna 2024-ben, de az egész ország is

– jelentette ki.

Arról, hogy mi lesz a Budapest 2024 Zrt.-vel jelenleg nem tudott nyilatkozni, annyi biztos, hogy nem akarják veszni hagyni az eddig felhalmozódott tudásbázist és diplomáciai sikert. Mizsér hozzátette, hogy fontosak az utómunkák ahhoz, hogy a mostani helyzetből is profitálhasson Magyarország.

Igazából az a szomorú számomra, hogy megint a politika oltárán elvérzett egy olimpiai lehetőség. A politika övön aluli ütést mért az egész mozgalomra

– fűzte hozzá.

Szerinte az olimpiával egy olyan élményt tudtunk volna nyújtani a világnak 2024-ben, hogy egész Budapest egy nagy fesztiválváros lett volna. Mizsér úgy gondolja, hogy ha fent akarjuk tartani a magyar olimpiai hagyományokat, akkor az evezősport vagy a lövészet terén komoly fejlődésre van szükség.

Hogy Budapesten legyen olimpia, azt nem szabad feladni, mondta.

 

 

Úgy látja, sportból kéne kicsit több, a politikából kevesebb, szerinte a politika padlóra küldte az olimpiai mozgalmat.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.