Gazdaság

Kilőtt az Erzsébet-utalvány forgalma decemberben

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2016. decemberében mintegy 53 milliárd forint értékben igényeltek Erzsébet-utalványt a különböző intézmények és a vállalkozások. Ez bő két és félszerese az előző év végi igénylésnek, ami akkor 20 milliárd forint volt – hívta fel a figyelmet a Blokkk.com.

A nyugdíjasok juttatása is jól megdobta

Az adatokból kitűnik, hogy a nyugdíjasoknak juttatott 28 milliárdos utalványösszeget leszámítva a különféle intézmények és vállalkozások is mintegy 25 milliárd forintnyi Erzsébet-utalványt adtak dolgozóiknak, ami nem kevés, hiszen negyedével több az egy évvel korábbi összegnél.

A kimagasló kibocsátás mögött az lehet, ahogy a portál is valószínűsítette, hogy a munkaadók igyekeztek kihasználni az utolsó kedvezményes adózású időszakot. Ugyanis a cafeteriában jelentős változások történtek 2016-os képest. A korábbi kedvezményes adózású béren kívüli juttatások közül csak a SZÉP-kártya maradt meg, és bejött mellé a készpénzcafeteria.

A többi béren kívüli juttatás pedig (köztük az Erzsébet-utalvány is) átkerült az egyes meghatározott juttatások közé, ami kevésbé kedvező adózást jelent (43,66 százalék).

Így aztán várható, hogy a készpénzcafeteria idén kiszoríthatja az Erzsébet-utalványt.

Még van idő beváltani

Akik kaptak Erzsébet-utalványt, azoknak nem kell kapkodniuk, hívta fel a figyelmet a portál, hiszen a szabályok szerint a kibocsátást követő év végéig beválthatók. Ennek ellenére az elfogadóhelyeken, a boltokban, vendéglőkben másfélszeresére nőtt a decemberi utalványos forgalom. Ez sem kevés, hiszen a 2015. év decemberének 17 és fél milliárdjáról 2016. decemberére bő 25 és fél milliárd forint fölé ugrott a bolti beváltás – tették hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik