Gazdaság

Budapesten nyit központot a világ legnagyobb alapkezelője

pénzeső (pénzeső, )
pénzeső (pénzeső, )

Az amerikai BlackRock, a világ legnagyobb alapkezelője Budapesten létesít innovációs központot, a beruházás nyomán 500, magas hozzáadott értéket képviselő új munkahelyet is létrehoz – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy budapesti sajtótájékoztatón.

A kormány 280 millió forintos képzési támogatást biztosít a vállalatnak az új munkatársak felvételéhez.

Az alapkezelő több mint 5000 milliárd dollárt kezel, ami a magyar GDP 42-43-szorosa, a világon egyedül az USA-nak és Kínának van ennél nagyobb méretű gazdasága – mondta Szijjártó, aki szerint a BlackRock Budapestre hozza a pénzügyi és üzleti folyamatok, technológiák, termékek fejlesztésének funkcióját, az ügyféladatok új módszertan szerinti kezelésének kifejlesztését és a kreatív marketinggel foglalkozó funkcióját is.

Patrick Olson, a Blackrock ügyvezető igazgatója elmondta, Budapest mellett szólt az oktatási rendszer, az infrastruktúra minősége, a biztonság meg az életminőség szintje és a kormányzat kötelezettségvállalása.

Az Index azt írta, hogy egyelőre a BlackRock álláshirdető portálján csak néhány vezetői pozíció van meghirdetve Budapestre. A felvételt az első negyedévben kezdik, munkaerőt a legnagyobb magyar egyetemekről is keresnek, valamint szeretnék visszacsábítani az Angliában dolgozó magyarokat is.

(MTI/Index)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik