Gazdaság

Önmagában a Sziget eladása miatt nem lesznek menőbb fellépők

De a nemzetközi háttér miatt javulhatnak a fesztivál lehetőségei – árulta el Gerendai Károly.

A Sziget Fesztivál látogatói nem sokat fognak érzékelni abból, hogy a 47 milliárd dollárnyi befektetést kezelő amerikai Providence Equity Partners megveszi a Sziget Kft. 70 százalékát – mondta Gerendai Károly, a fesztivál alapítója egy háttérbeszélgetésen, amelyről az Index számolt be.

Gerendai elmondta: a Providence szándéka, hogy belépjen a fesztiválpiacra, és felépítsen egy nemzetközi fesztiválportfóliót a következő években, amelynek részben a Sziget a bázisa. Változatlan marad a fesztivál mostani menedzsmentje, akik az utóbbi években szintén a külföldi terjeszkedésben látták a továbblépés lehetőségét. Ehhez jelentős segítséget jelent az a stabil háttér, amelyet az új tulajdonos biztosítani tud, és az anyacég adott esetben helyismerettel is segíthet egyéb érdekeltségein keresztül.

2018-ra már várható, hogy a Sziget valamilyen formában újabb külföldi piacokon megjelenjen, akár magát a Sziget brandet is felhasználva. Gerendai elárulta azt is, hogy a céget nem árulták, de számos befektető bejelentkezett, ezek közül a Providence volt az első olyan, amellyel valóban komoly tárgyalások kezdődtek. A pontos vételár nem nyilvános, de több milliárdos tételről van szó.

A gazdaságossági szempontok nem változnak a külföldi tulajdonos megjelenésével, így arra sem számít Gerendai, hogy a jövőben olyan fellépőket hívhatnának el a magyar fesztiválokra, akiket eddig nem érte meg pénzügyileg. Az viszont elképzelhető, hogy ha felépül egy nagyobb fesztiválportfólió, később könnyebben kötnek le olyan előadókat, akiket egyetlen koncertre nehezebb volt elhívni, és az sem elképzelhetetlen, hogy a nemzetközi háttérnek köszönhetően találnak szponzorokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik