A világ első űrsétáját 1965-ben, a Voszhod-2 űrhajót elhagyva végrehajtó Alekszej Arhipovics Leonov nem csak ebben volt úttörő, hiszen ő volt az első nemzetközi űrprogram, a szovjet és amerikai együttműködésből sarjadt Szojuz-Apollo program szovjet űrhajójának parancsnoka (1975. július 15-21.) is, hazájában azonban nem csak azért, hanem felelőtlensége miatt is ismert volt.
1968 kemény év volt Leonov számára, hiszen ekkorra már festőként is elismertnek számított, (eredetileg erre a pályára készült) így egyre több időt fordított a művészetre, kozmonautai kötelességeit pedig rendre elhanyagolta.
Nyikolaj Petrovics Kamanyin, az űrhajósok első parancsnoka árgus szemekkel figyelte ezt a negatív változást, és úgy érezte, hogy Leonov egyáltalán nem érdemes egy küldetés vezetésére, ez az érzése pedig 1968. júniusában be is bizonyosodott, hiszen egy éjszakán egy csapatnyi olasz társaságában vezette át Volgáját az éjszakai Moszkván, ahol balesetet okozott. Ez megbocsáthatatlan hibának számított, hiszen külföldiekkel csak engedély birtokában érintkezhetett volna, autóját sofőrnek kellett volna vezetnie, sőt, az űrhajósokra vonatkozó szabályok szerint legkésőbb 23 órára ágyba kellett volna kerülnie, mindezeket pedig még tovább súlyosbította, hogy ez már a második balesete volt ugyanabban az évben.
Az űrhajóst nyilvánvalóan elmarasztalták, néhány héttel később pedig kitették a szűrét a következő, űrbe induló űrhajóscsapat vezetésére érdemes jelöltek csapatából. Ezzel Leonov persze nem érte be, így nyíltan lobbizni kezdett, majd zsarolta a döntéshozókat, hogy szögre akasztja a szkafandert, ha nem támogatják a törekvéseit.
A vezetés persze nem szerette volna elveszíteni a tapasztalt kozmonautát, így felajánlották neki, hogy egy későbbi misszió során támogatni fogják, feltéve, ha addig nem követ el több hibát. A nyilvános megszégyenítés viszont nem maradt el, így még ugyanabban az évben Oroszország-szerte megjelent a gyorshajtás veszélyeire figyelmet felhívó plakátok, a következő szöveggel: