Gazdaság

Ezt tette velünk az Orbán-kormány

harmadik orbán-kormány (harmadik orbán-kormány, kormány, )
harmadik orbán-kormány (harmadik orbán-kormány, kormány, )

A Napi.hu összehasonlította a költségvetés kiadásait 2010-2015 között. Az jött ki, hogy:

  • egyre drágábban működik az állam
  • befagytak a szociális, oktatási, egészségügyi kiadások
  • jelentősen nőttek az egyéb gazdasági támogatások(“rezsicsökkentés”)
  • több pénz kell az államadósság finanszírozására.

A legdurvább pénzköltés a gazdaság államosításánál figyelhető meg. Öt évvel ezelőtt az állam gazdasági célú kiadásai még csak 2462 milliárdra rúgtak évente, idén ez már 4172 milliárd forint lesz, vagyis a növekedés 69 százalékos. Csak az elmúlt hónapokban két bankot is vett a kormány – ez pedig még súlyos milliárdokba fog kerülni az adófizetőknek.

Ide tartozik a “rezsicsökkentés” ára is: megháromszorozódott – évi 39 milliárdra emelkedett – az energiapolitikai kiadások számlája. 

Oktatás

A legfájóbb terület az oktatás. Ha egy ország a jövőjébe akar befektetni, akkor jól teszi, ha az közoktatást fejleszti. Az Orbán-kormány azonban ezzel a vélekedéssel teljesen ellentétes oktatáspolitikát folytat.

Drasztikusan csökkent az alapfokú oktatás támogatása: míg 2010-ben még 881 milliárdot költöttek erre, idén már csak 370 milliárd forint jut – igaz, eközben fordítottan nőtt az egyéb oktatás – így az alapfokú oktatás költségeinek csökkenése a mutatottnál kisebb lehet – de az irányt jól jelzi. A középfokú oktatási kiadások évi 352 milliárdról, 217 milliárdra csökkentek, míg a felsőoktatás támogatása beragadt a 2010-es szinten: jövőre 485 milliárdot költenek erre a célra.

További részletek a lapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik