A kormány előszeretettel „játszik” a költségvetési tartalékokkal, és évente 100 milliárd forintot költ el ezen a címen. A büdzsé elfogadásakor lényegében egy biankó csekket kap a kabinet az országgyűlési képviselőktől, amellyel ugyan el kell számolnia, de ez kevéssé átlátható. A Policy Agenda (PA) megvizsgálta, hogy 2010 óta mire költött a kormány, és a tavalyi választások óta mennyire voltak bőkezűek.
Követhetetlen a „dugipénz” felhasználása
Az ún. költségvetési tartalék az év közben meghozott kormányzati döntésekből következő feladatok finanszírozására és az előirányzott, de elháríthatatlan ok miatt elmaradó költségvetési bevételek pótlására szolgál a törvény szerint.
A másik sajátossága ennek a pénznek, hogy míg az ország költségvetését a parlament szavazza meg, és elméletileg tételesen meghatározott minden forint helye, addig a tartalékról kormányhatározatban döntenek. A határozat elvileg még azt sem kell, hogy megnevezze precízen, mire is kell költeni azt az összeget.Kormányzati általános tartalék/rendkívüli kormányzati intézkedések (2010. június-2016 augusztus) milliárd forint:
A 2014-es kormányalakításától kezdve 328,4 milliárd forintról döntött a kabinet, míg 2010 óta 783 milliárd forintot költöttek el ilyen módon. Ez azt jelenti, hogy havonta 10,4 milliárd forintot költött átlagosan az Orbán-kormány a tartalékból. Még egyszer hangsúlyozzuk: a tartalék elköltéséhez elég egy kormányhatározat, amelyhez nem társul indoklási kötelezettség sem.
Sok a váratlan kiadás?
Teljesen egyértelmű, hogy vannak olyan állami feladatok, amelyek év közben, váratlanul jelentenek kiadást. Klasszikus eset az árvízi védekezés, amelynek költségigénye előre nem tervezhető. Természetesen az is elképzelhető, hogy az országgyűlés által év közben hozott törvénymódosítás olyan többletfeladatot ad egy kormányzati szervnek, vagy olyan pluszforrást igényel annak végrehajtása, ami nem volt előre látható. Ilyen volt a magáncsőd intézményének bevezetése, amely új feladatot jelentet az államigazgatásnak, ennek fedezetét elő kellett teremteni.
Ugyanakkor a PA számításai szerint a tartalékból finanszírozott kiadások 36 százaléka olyan célra ment (csak a 2014-es kormányváltás óta), ami a kormányzat működéséhez kellett.
Példaként hozható a KLIK működése, amelyre 2015-ben 26,7 milliárd forintot kellett év közben átcsoportosítani, különben likviditási problémák lettek volna. Ez egyértelműen a rossz tervezés eredménye volt, hiszen már a 2015. évi költségvetés elfogadásakor látszott, hogy a törvényben szereplő összeg nem lesz elegendő a stabil működéshez.
Mire ment?
Az is érdekes, hogy mire „ment” el a kiadások többsége. Ahogy korábban is említettük a nagy része a működtetésére, de 2010 óta 50,2 milliárd forintot kapott a sport terület extra támogatásként (2014 óta 14,5 milliárd forintot, benne az olimpia 2024 projekttel), míg például a migrációs helyzet kezelésére 33,2 milliárdot csoportosítottak át (ebben benne van a népszavazás is).
Az is szembetűnő, hogy 2014-es új kormány megalakulása óta csak a Bethlen Gábor Alap (határon túli programok támogatásával foglalkozik) év közben 14 milliárd forintot kapott olyan programok támogatására, amelyek akár előre tervezhetőek lehettek volna. Ez a tartalékból felhasznált összes költés 4 százalékát jelenti.