Gazdaság

Nyugodjon meg, már van miniszteri biztosa az asztanai szakvilágkiállításnak!

Kártészi Nándor lett a 2017. évi asztanai szakvilágkiállítással kapcsolatos feladatok végrehajtásáért és koordinációjáért felelős miniszteri biztosa - olvasható a pénteki Magyar Közlönyben.

A nemzetgazdasági miniszter utasítása szerint a megbízás 2016. július 1-től 2016. december 31-ig tart. A miniszteri biztos feladatai közé tartozik például az expón történő részvétel koncepciójának és a pénzügyi tervének kidolgozása. Megvizsgálja a Kazahsztánban és a kapcsolódó regionális piacokon, illetve környezetiparban érdekelt magyar vállalatok bevonásának lehetőségeit a részvétel finanszírozásába, és javaslatot tesz ennek megvalósítására. Összehangolja a magyarországi előkészítő és az asztanai helyszíni tevékenységet, valamint ellátja a részvétel megvalósításának operatív irányítását.

A miniszteri biztos feladata az is, hogy vizsgálja a részvétel várható hatásait, valamint az expó után értékelje a magyar részvétel tapasztalatait.

A miniszteri biztos feladatköre ellátásáért díjazásban és juttatásban nem részesül, tevékenységét a gazdaságszabályozásért felelős államtitkár útján a nemzetgazdasági miniszter irányítja. Az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik