Gazdaság

Sorra zárhatnak be a boltok, ha jön a sávos vasárnapi pótlék

A Pénzcentrum információi szerint a fix vasárnapi bérpótlék helyett sávos rendszerrel rendezné a kormány a kereskedelmi dolgozók helyzetét. A boltoknak ez komoly érvágást jelentene, így többségük nagy valószínűséggel nem nyitna ki a hét utolsó napjának délutánján – valószínűsíti a lap.

Annak ellenére, hogy Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn bejelentette, hogy szeptemberben rendezik a kereskedelmi dolgozók vasárnapi újranyitás miatt kialakult helyzetét, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, Cseresnyés Péter május 4-ei levelében arról tájékoztatta a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnökét, hogy tárgyal a KASZ petíciójába foglalt követelésekről.

A portál értesülései szerint azonban a petícióban szereplő követelések egyszerű megtárgyalásánál jóval többről van szó. Iparági forrásaik szerint ugyanis kormányzati szinten, a 100 százalékos vasárnapi bérpótlék mellett felmerült már a hét utolsó napjára vonatkozó 150 százalékos, 200 százalékos bérpótlék is. Sőt, információik szerint többen is felvetették, hogy a fix bérpótlékok helyett inkább progresszív, azaz sávos vasárnapi bérpótlékot vezessenek be.

Utóbbi azt jelentené, hogy a vasárnapi bérpótlék időarányosan változna, azaz a reggeli nyitáskor például még 50 százalék plusz járna a dolgozóknak, déltől viszont már 200 százalék, délután 2-től pedig akár ennek a többszöröse is. A boltoknak ez komoly érvágást jelentene, így többségük nagy valószínűséggel vasárnap délben lehúzná a rolót. Az OKSZ főtitkára szerint a sávos bérpótlékról egy szakmai szervezetet sem kérdeztek meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik