Gazdaság

Tesco: hatalmas átszervezés és méretes béremelés jön

tesco(960x640).jpg (Array)
tesco(960x640).jpg (Array)

Története eddigi legnagyobb átszervezésébe kezd a magyarországi áruházlánc, az összes hipermarketben csak egyetlen vezetői szint marad a mostani három helyett – derül ki az Index interjújából, amit az áruházlánc vezetőjével, Pálinkás Zsolttal készített.

A Tesco vezére elmondta: most kezdik a tárgyalásokat az átszervezésben érintettekkel. Ígérete szerint mindenkinek fel fognak ajánlani új pozíciókat. Hogy hány ember marad állás nélkül, azt szerinte ma még nem lehet megmondani.

Ezzel párhuzamosan viszont átlagosan 11 százalékos béremelés jön júliustól (mind a 14 ezer nem vezető beosztású dolgozónak), összesen 3,5 milliárd forintból, és átalakítják az egész bérezést. Ez azt jelenti konkrétan, hogy míg most egy nyolc órában dolgozó árufelöltőnek 129 ezer forint a minimum, az emelés után bruttó 140-160 ezer forint is lehet a bruttója. 2016 júliusától az azonos munkakörökben azonos alapbért biztosítanak a kiskereskedelemben nem vezetői pozícióban dolgozó munkatársaiknak. Az alapbér mellé pedig bevezetnek egy hűségbónuszt: aki minimum hat hónapot náluk dolgozik, az 8 százalékos béremelést kap.

A Tesco később közzétett közleményéből az is kiderült, hogy az alapbéreknél az emelés legalább 11 % és legfeljebb 24 % közötti lehet. Vagyis egyetlen olyan, teljes munkaidős munkavállaló sem fog a jövőben 143 ezer forintnál kevesebbet keresni, aki már legalább hat hónapja a vállalatnál dolgozik.

Megjegyezték azt is, hogy a fenti béremelés a vállalatnál korábban működtetett teljesítményértékelési rendszertől függetlenül történik. A béremelésből azok a munkavállalók sem maradnak ki, akik idén már részesültek béremelésben a minimálbér, illetve a szakmai bérminimum emelése kapcsán.

Visszatérve az interjúra, kiderült, pesszimistábbak voltak a vasárnapi boltzárral, és készen állnak arra, hogy betartsák a nyereségességet elváró új szabályt. Azt viszont nem szeretik, ha nem egyenlőek a játékszabályok. Hogy mire gondolt? Kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik