Gazdaság

Átadták Pécs 4,2 milliárd forintból épült naperőművét

A létesítmény átadóján Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyért felelős államtitkára hangsúlyozta: a pécsi naperőmű üzembe állításával

éves szinten akár 15 ezer tonnával is csökkenhet Magyarország szén-dioxid-kibocsátása.

A naperőművet a pécsi hőerőmű egykori zagyterének rekultivált, több mint tízhektáros területén alakították ki, ahol több mint 38 ezer napelempanelt szereltek fel.

A beruházás mintegy 4,2 milliárd forint európai uniós és állami támogatás segítségével valósult meg, az erőmű kialakításához szükséges további 703 millió forintot az MVM Hungarowind Kft. saját forrásból biztosította.

Aradszki András - Fotó: MTI
Aradszki András – Fotó: MTI

 

Aradszki András célként jelölte meg a pécsi fejlesztéshez hasonló beruházások megvalósítását, amelyek nemcsak fenntarthatóak, de az ország energiaimport-függőségét is csökkentik.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a párizsi klímacsúcs vállalásinak teljesítéséhez elengedhetetlenül szükséges az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiatermelés fokozása.

Emlékeztetett: Magyarország vállalta, hogy a megújuló energiaforrások részarányát energiafogyasztáson belül 14,65 százalékra emeli 2020-ig.

A célkitűzés teljesítése időarányosan jól halad, a mutató már tavalyelőtt elérte a 2016-ra tervezett értéket – jelezte az államtitkár.

Csiba Péter, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a társaság a napokban elfogadott új stratégiájának értelmében a jövőben tevékenyen fog részt venni a megújuló energiát előállító technológiák telepítésében. E tekintetben mérföldkőnek nevezte a pécsi létesítmény kialakítását.

A naperőmű a megyeszékhely energiahatékonyságát is növeli, ugyanis a város közintézményei a létesítményből kikerülő kedvező árú energiát tudják majd használni a jövőben – tette hozzá.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

 

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere arról számolt be, hogy Pécs a most avatott létesítmény közelében tervezi felépíteni saját, kisebb kapacitású naperőművét a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) a város számára rendelkezésre álló forrásokból.

A pécsi naperőmű nyolc, egyenként 1,25 megawattos, modulszerűen összekapcsolt mezőből épül fel, ezek egymástól függetlenül is képesek működni. A naperőmű tervezését és kivitelezését a nyílt közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott, az MVM OVIT Zrt. és az AsiaNet Hungary Kft. alkotta konzorcium végezte, a műszaki ellenőri feladatokat pedig az MVM ERBE Zrt. látta el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik