Gazdaság
Budapest, 2015. július 6.
Aszfaltozó munkások dolgoznak a kánikulában a fonódó villamosvágányok építési munkálatain a Margit híd budai hídfõjénél 2015. július 6-án. Az országos tiszti fõorvos július 4-tõl július 8-án éjfélig hõségriadót rendelt el, mert ebben az idõszakban eléri vagy meghaladja a napi középhõmérséklet a 27 Celsius-fokot.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Alig nőtt az építőipar teljesítménye tavaly

24.hu
24.hu

2016. 02. 12. 09:47

Korábban a témában:

A KSH jelentése szerint 2015. decemberben az építőipari termelés volumene 8,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A termelés mindkét építményfőcsoportban emelkedett: az épületek építése 3,8, az egyéb építményeké 13,6 százalékkal. Az év egészében viszont az építőipari termelés mindössze 3,0 százalékkal bővült 2014-hez képest. (Tavaly ennél jóval lendületesebb, 13,5 százalékos volt a növekedés éves szinten.) Az építőipar termelői árai átlagosan 2,5 százalékkal magasabbak voltak a 2014. évieknél.

Novemberhez képest pedig 2015 decemberében a szezonálisan és munkanappal kiigazított indexek alapján az építőipar termelése mindössze 2,3 százalékkal emelkedett.

Varga Mihály kommentárjában a decemberi 8,1 százalékos növekedési adatot emelte ki.

2015 decemberében

Mindkét építményfőcsoport termelésének volumene nőtt: az épületeké 3,8, az egyéb építményeké 13,6 százalékkal.

  • Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése 3,1, az egyéb építményeké 16,7 százalékkal emelkedett. Az építőipari termelés több mint 40 százalékát adó speciális szaképítés ágazat termelési volumene 5,5 százalékkal nőtt.
  • A megkötött új szerződések volumene 18,3 százalékkal bővült, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 28,1, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 12,2 százalékkal. Az épületekre kötött új szerződések volumenének növekedését sportlétesítményekre, oktatási, illetve ipari épületekre kötött nagy értékű szerződések adták.
  • Az új szerződések elmúlt négyhavi növekedése ellenére az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene továbbra is elmaradt az egy évvel korábbitól, december végén 48,0 százalékkal. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 35,9 százalékkal magasabb, az egyéb építményeké 69,1 százalékkal kisebb volt.

A negyedik negyedévben a tavalyi utolsó három hónapjához képest az építőipar termelői árai 2,8 százalékkal emelkedtek. Az épületek építése ágazatban, valamint a legnagyobb súlyú, speciális szaképítés ágazatban egyaránt 3,3, az egyéb építmények építése ágazatban 1,8 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az egyes építményalcsoportokban az áremelkedés 1,9 és 3,5% között szóródott. Az építőipar árai 0,5 százalékkal magasabbak voltak az előző negyedévinél.

Éves mérleg: 2015-ben az előző évhez képest

Az építőipari termelés 2014-hez viszonyítva mindössze 3,0 százalékkal emelkedett. Az épületek építése 4,8, az egyéb építményeké 1,6 százalékkal bővült. Az egyéb építmények építése az év első felében jelentősen nőtt, az utolsó hónapokban viszont elmaradt az egy évvel korábbitól – elsősorban az út- és vasútépítések voltak alacsonyabbak a korábbi magas bázisnál. Szóval hiányoztak az uniós pénzből finanszírozott beruházások.

2015-ben az építőipari vállalkozások 7,3 százalékkal kisebb volumenű új szerződést kötöttek, mint 2014-ben. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene 5,6 százalékkal nőtt, az egyéb építményekre kötötteké 15,2 százalékkal csökkent.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Kecskemét, 2017. március 3.
Stadler József akasztói vállalkozó az ellene költségvetési csalás bûntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt indított büntetõper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2017. március 3-án. A bíróság a vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélte.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.