Gazdaság

Vannak létszámgondok a kereskedelemben, de a működést ez még nem veszélyezteti

Kaptunk egy fülest, mely szerint az egyik multi üzletlánc kettő, a nyugati határszélen lévő üzletét is azért nem tudják megnyitni már egy ideje, mert nincs jelentkező az áruházi munkára. Kiderült, hogy ez a hír kacsa. Az áruházlánc legalábbis cáfolta. De ez még nem jelenti azt, hogy ne lennének létszámgondok.

Tesco

A szakszervezet szerint

Nemrégiben például a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) vezetője, Sálling József is elmondta lapunknak a Tesco éjszakai műszakjának megszüntetése kapcsán: nemcsak erre az áruházláncra igaz, hanem más kereskedelmi cégekre is, hogy alacsonyak a bérek és nagy a munkaerőhiány (az alacsony bér miatt nehéz embert kapni) és nagyon magas a fluktuáció.

A mostani válaszokból pedig az derül ki, annyira még nincs kevés jelentkező, hogy egy áruházat ne tudnának megnyitni, vagy nyitva tartani, de vannak létszámproblémák. Több helyről is annyit jeleztek csak vissza, hogy főleg szakképzett munkaerőből (cukrászból, hentesből, ruházati eladóból) van kevés.

Az üzlet létét még nem veszélyezteti a létszámhiány

A Spar válaszolt legrészletesebben megkeresésünkre. Kérdésünkre azt írták, náluk nincs olyan üzlet és soha nem is volt, amelyet létszámhiány miatt ne tudtak volna megnyitni és hasonlóan reagált a Lidl is. Arra sem volt példa náluk, hogy létszámprobléma miatt be kellett volna zárni, vagy el kellett volna adni egy boltot. Viszont a Sparnál azt elismerték, hogy szakképzett és szakképzetlen dolgozót is nehezen találnak. Ők egyébként a nyugati országrészben, elsősorban a hentes szakmában küzdenek munkaerőhiánnyal.

A helyzet megoldására pedig saját stratégiát alkalmaznak. Az elmúlt időszakban megkezdték például a hazai oktatási intézményekkel a kétoldalú együttműködések kiépítését. Ezáltal a szakirányú képzésekben vagy a felsőoktatásban tanulók már tanulmányaik alatt belekóstolhatnak abba, hogy milyen egy nemzetközi vállalatnál dolgozni. Gyakornokprogramjukban például, vagy a tanulmányok lezárásakor – amennyiben az adott területen van nyitott pozíció – akár teljes állásban dolgozhatnak a boltokban a tanulók.

Meglévő és leendő dolgozóikban a lojalitást vagy annak kialakulását több eszközzel is igyekeznek támogatni: belső képzések, OKJ-s képzések, e-learning, karrierprogram és külföldi tapasztalatszerzés lehetősége áll a munkavállalók rendelkezésére. Emellett juttatási rendszerük részét képezi az Erzsébet-utalvány, a munkatársi vásárlási kedvezmény és a 13. havi juttatás is.

A CBA is elismerte, hogy a nyugati határszél közelében nem könnyű náluk a megfelelő számú munkaerő biztosítása, de a helyzetet saját bevallásuk szerint sikeresen tudják kezelni.

Állástalan kereskedelmi dolgozók

A KSH statisztikájából egyébként az látszik, hogy az idén a vasárnapi nyitva tartás március közepi bevezetése óta csökkent a kereskedelemben dolgozók létszáma, azonban az augusztus megfordította ezt a trendet – számolt be róla a vg.hu. A piacon ekkor 36 ezer olyan munkanélkülit regisztráltak, akinek korábbi munkahelye a kiskereskedelemben volt, ami elvileg azt jelentheti, hogy nincs munkaerőhiány.
De mint a fenti minikörkép mutatja, területi és képzettségi problémák is lehetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik