Gazdaság

Varga: nem kell korrigálni a 2016-os költségvetést

koltsegvetes(210x140).jpg (Array)
koltsegvetes(210x140).jpg (Array)

Nem lesz szükség a 2016-os költségvetés módosítására a devizaalapú személyi és autóhitelek forintosítása miatt - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter szerdán, az M1 aktuális műsorában.

Varga Mihály elmondta: az a 31 milliárd forint támogatás, amelyet az ügyfeleknek jóváírnak, és amelyet fele-fele részben a kormány és a bankok állnak, nem egy évben keletkezik, mivel kettőtől öt évig terjedő futamidők vannak. A jóváírás pedig folyamatosan történik a forintosítás után, a technikai részleteket a bank intézi – tette hozzá.

Kiemelte: ez a bankok és a költségvetés számára is csak néhány milliárd forintos megterhelést jelent majd évente, a 2016-os költségvetéshez ezért “nem kell hozzányúlni”. Varga Mihály közölte: akinek devizaalapú személyi és autóhitele van, annak nem lesz sok teendője.

A parlament szeptemberben megtárgyalja és elfogadja a szükséges törvénymódosításokat, októberben-novemberben kihirdetik a törvényt, a bankok tájékoztató kampányt kezdenek, december elsejei határnappal rögzítik a szerződés aktuális tőke- és kamatszámait. Erről december 15-étől kezdve küldenek értesítést az ügyfeleknek – ismertette. Rámutatott: ha az ügyfél ezzel egyetért, nincs teendője, de ha továbbra is svájci frankban vagy euróban akar törleszteni, akkor meg kell keresnie a bankját. Közlése szerint ezeknek a hiteleknek a 95 százaléka svájci frankban van, az állam és a bank frankonként 31 forint támogatást ad a hitelek kedvező kiváltásához.

Varga Mihály közölte, hogy a mostani intézkedéssel a lakossági devizaalapú hitelek aránya a forintosításokat megelőző időszaki 54 százalékról 3 százalék alá csökken Magyarországon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik