“Az én fiam az első? Az igen!” – reagált először Szabó László édesanyja, amikor a hvg.hu riporterének kinyitotta a Bécsi úti házuk ajtaját. Az asszonynak elképzelése sincs, hogyan keletkezett a 985 milliós tartozás és az ahhoz tartozó további 652 milliónyi bírság és kamat.
“Nézze meg, se kocsink, se semmink, csórók vagyunk” – bizonygatta. Ennek kicsit ellentmondott az egyébként takaros udvar egyik szegletében megbújó kerti tavacska. Azt sem sikerült a hirportálnak megtudnia, hogy mivel foglalkozott Szabó László, mert “a fiam mindig azt mondta, anya, ne akard tudni”.
A fia az után ment el, hogy a rendőrség vagy a NAV (pontosan nem mondta melyik hatóság) megjelent a Bécsi úti háznál: “Lehet, hogy beütött a bazdmeg és lelépett” – foglalta össze egyszerűen az édesanya.
A hvg.hu riportja szerint a nagy adótartozó cégektől is általában megszabadulnak, román, ukrán, horvát lakcímű személyek nevére íratják ezeket, olykor a kézbesítési megbízott már el is halálozott. A riporter talált olyan embert is, aki tőle tudta meg, milyen sok cégbe rángatta bele papíron a zűrös vállalkozásától és a felelősségtől szabadulni igyekvő ötletgazda.
Elvileg a törvény egyébként több év börtönnel sújtja az adócsalókat, a büntetési tétel 10 évig is terjedhet.