Gazdaság

Az iparszövetség tovább csökkentené a kkv-k bürokratikus terheit

penztargep(210x140).jpg (Array)
penztargep(210x140).jpg (Array)

Fontosnak tartják a feketegazdaság visszaszorítását, de az ezzel járó adminsztrációs terheket túl nagynak tartják.

A Magyar Iparszövetség (OKISZ) további javaslatokat dolgoz ki a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) adminisztrációs terheinek csökkentésére – közölte Vadász György, a szövetség elnöke.

Az OKISZ elnöke az MTI-nek elmondta, a vállalkozásfejlesztési tanács legutóbbi ülésén elhangzottak alapján a szövetség körlevélben fordult a tagsághoz, azt kérve, hogy jelezzék, milyen további bürokratikus teher csökkentésére látnak lehetőséget. A beérkezett válaszokat feldolgozzák, ezekből javaslatot állítanak össze várhatóan még szeptemberben.

Vadász György szerint Magyarországon a kormány eredményesen látott neki az adminisztrációs terhek csökkentéséhez, ebben az iparszövetség a gazdasági tárca által irányított szakértői csoport tagjaként közreműködött.

Ugyanakkor úgy látják, a csökkentés ellenére újabb vállalkozói terhek is jelentkeztek amiatt, hogy a kormány erőteljesen lépett fel a feketegazdaság visszaszorítása érdekében. Érzékelhetőek már az eredmények a kisadók, a pénztárgépek, az áruszállításban az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) bevezetésének hatására, azonban az intézkedések a bürokrácia csökkentését nem segítették – mutatott rá.

A Magyar Iparszövetség fontosnak tartja a feketegazdaság, a láthatatlan jövedelmek visszaszorítását, de az adminisztrációs terhek további mérséklését is. A bürokrácia nagyobb mértékben érezteti kedvezőtlen hatását egy mikro- vagy kisvállalkozásnál, mint egy nagy cégnél, ahol a feladat ellátására szakapparátus áll rendelkezésre – hívta fel a figyelmet Vadász György.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik