Gazdaság
Schiffer András (Array)

LMP: Csődbe ment a tőke Európája

Bihari Dániel
Bihari Dániel

újságíró. 2015. 07. 01. 14:30

Nem Görögország van csődben, hanem a tőke Európája, a Juncker-Schulz féle Európa – jelentette ki a párt társelnöke.

Korábban a témában:

Schiffer András felszólította az Európai Bizottságot és az uniós intézményeket, hogy ne követeljenek további megszorításokat Görögországtól, hanem kezdjenek tárgyalásokat az adósság legalább egy részének elengedéséről. Leszögezte: a csődhelyzetet nem a jelenlegi, Sziriza-kormány idézte elő, hanem „a Fidesz és a szocialisták testvérpártjai”, az Új Demokrácia és a szociáldemokrata párt, amelyekkel viszont az unió együttműködött, akkor is, amikor nyilvánvaló volt, hogy „szétlopják Görögországot”.

A társelnök-frakcióvezető szerint az unió által Görögországnak kínált megoldás nem vezeti ki az országot a válságból, a „mentőcsomag” a német és a francia bankok megmentéséről szólt. A megszorítások alá kényszerített Görögország csak növelte adósságát, az európai spekulatív tőke paradicsoma lett, ezzel áll szemben a görög kormány beruházó politikája – jegyezte meg.

Az eurózóna a XXI. századi gyarmatosításról szól, „csak most nem tankokkal, hanem bankokkal mennek gyarmatosítani a nagytőke képviselői” – tette hozzá -, a magországok által elképzelt kétsebességes Európa pedig „falnak viszi” az egész uniót. Hangsúlyozta: a görög válság Magyarországról és a kétsebességes Európa katasztrofális következményeiről, a periféria felzárkózásáról is szól. Magyarország csak akkor tudja érvényesíteni saját nemzeti érdekeit, ha szoros együttműködést alakít ki Kelet-Közép-Európa és Dél-Európa országai között, és alternatívákat kínál az uniónak – jelentette ki.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Velence, 2018. szeptember 12.
Lázár János érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség háromnapos kihelyezett ülésére egy velencei szállodába 2018. szeptember 12-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.