Gazdaság

Félmilliárdos kárt okoztak a fiktív munkaerő-kölcsönzők

nav(2)(2)(960x640).jpg (Array)
nav(2)(2)(960x640).jpg (Array)

A cégek az ő segítségükkel mismásolták el adó- és járulékfizetési kötelezettségüket.

Több mint félmilliárd forint kár érte a költségvetést azzal, hogy jól működő vállalkozások fiktív számlákat kiállító munkaerő-kölcsönzésre szakosodott cégeken keresztül csökkentették adó-és járulékfizetési kötelezettségüket – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdai közleményéből.

A tájékoztatás szerint az észak-alföldi régióban működő bűnszövetkezetet irányító nyíregyházi férfit és három társát a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Így csalták el az adót

A szervezet módszere az volt, hogy az amúgy jól működő cégek alkalmazottaikat vagy akár régebbi dolgozóikat is bejelentették az ukrán strómanokkal működő munkaerő-kölcsönző cégekhez, majd színlelt szerződéssel onnan “kölcsönbe vették” őket. Így a munkáltatói járulékok nem a valós foglalkoztatókat terhelték, a stróman cégek pedig nem fizették be a járulékokat. A kölcsönbe vevő cégek ezenkívül csökkenteni tudták fizetendő adójukat a kölcsönbe adó cég által kiállított – fiktív – számla után az áfával – írja a NAV.

Az adóhivatal gyanúja szerint harminchat működő társaság vette igénybe a bűnszervezet szolgáltatását. A klasszikusnak számító takarító és vagyonvédelmi feladatokat ellátó cégeken kívül kisebb, tíz-húsz főt foglalkoztató élelmiszerüzletek, autószalonok és benzinkutak is voltak a “kuncsaftok” között. A helyszíneken négymillió forintot és egymillió forint értékű valutát foglaltak le és 51 bankszámlát zároltak – olvasható a tájékoztatásban.

A harminc helyszínen tartott akcióban nyolcvan pénzügyi nyomozó vett részt, munkájukat hatvan adórevizor és pénzügyőr járőr segítette. Az akció napján az adórevizorok és pénzügyőrök elkezdték a foglalkoztatottak ellenőrzését, így egy hónapon belül várhatóan több mint háromezer munkavállalót világítanak át – írja a NAV.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik